Noha a 2020-2025 közötti időszakban folyamatosan érkeztek egymás után a Star Wars-tartalmak a Disney+ felületén, a moziba immár közel hét éve, 2019-ben ülhettünk be utoljára egy új filmre, ami a messzi-messzi galaxisba kalauzolt minket. Ennek hátterében a Lucasfilm teszetoszasága mellett az is a hátterében állt, hogy a Disney több kész forgatókönyvet is polcra rakott, mert túl kockázatosnak vélte őket koncepciójukat tekintve (így járt a The Hunt for Ben Solo és a Dawn of the Jedi is).
Ehelyett a legbiztosabb lóra tettek, így A Mandalóriból, a Disney+ éra legsikeresebb produktumából készítettek filmet, mely így több nehézséggel is szembe kellett, hogy nézzen. Egyrészt Jon Favreau már megírta a sorozat negyedik évadát, mikor ez a döntés megszületett, így elölről kellett kezdenie a munkát, másrészt úgy kellett elkészíteni a filmet, hogy azok is értsék, akik egy percet sem láttak még a szériából, de közben az elkötelezett fanoknak is adjon valamit.
Nagyon tartottam attól, hogy A mandalóri és Grogu végül két szék között a padlóra esik, ami szerencsére nem következett be, viszont a film egyértelműen az új közönséget igyekszik első körben megszólítani. Ebből kifolyólag a Mandóverzum egészének történetét egy centivel sem mozdítja előrébb, és egy rendkívül steril, patikamérlegen kimért valaminek érződik, ami nem vállal túl sokat, de azt legalább többnyire tisztességesen teljesíti.
A véleményemet bővebben megtaláljátok legújabb videónkban:
Ha más videóinkról sem akartok a jövőben lecsúszni, ne feledkezzetek el feliratkozni a csatornánkra. Ha pedig még támogatnátok is a munkánkat, azt megtehetitek a csatornatagság, valamint a szuperköszönet funkciók révén.