Képzeljünk el egy iskolai menzát, ahol ugyanaz a vállalat szállítja a hűtőket, a sütőket, a mosogatógépeket és még az áramot is. Aztán egy idő után már az alapanyagokat is ő biztosítja, összeállítja az étlapot, végül pedig a szakácsokat is ő tanítja meg főzni. Na de akkor vajon ki irányítja valójában a konyhát?
Ezzel a hasonlattal érzékeltette Natasha Singer, a The New York Times újságírója, milyen helyzet alakult ki az amerikai közoktatásban. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen (UCLA) november közepén tartott beszélgetésen arról volt szó, hogyan váltak a technológiai vállalatok az oktatási rendszer nélkülözhetetlen szereplőivé, és milyen következményekkel járhat ez a mesterséges intelligencia iskolai elterjedésekor.
Singer új, Coding Kids című könyvében azt vizsgálja, miként építették ki befolyásukat a technológiai óriásvállalatok az amerikai iskolákban. A Google és a Microsoft ma már nemcsak számítógépeket, felhőszolgáltatásokat és kommunikációs platformokat biztosít, hanem tananyagokat, pedagógus-továbbképzéseket és oktatási módszertani eszközöket is kínál. Singer szerint a probléma nem önmagában a vállalatok jelenléte, hanem az, hogy a technológiai infrastruktúra feletti ellenőrzés fokozatosan az oktatás tartalmi kérdéseire is kiterjedhet.
A folyamat nem most kezdődött. A 2010-es évek elején a technológiai ipar jelentős kampányokat indított a programozás oktatásának népszerűsítésére. Az üzenet egyszerű volt: aki megtanul kódolni, nagyobb eséllyel jut jól fizető álláshoz, miközben az ország gazdasági versenyképességét is erősíti.
A kezdeményezések kétségtelenül hozzájárultak az informatikai képzés népszerűségéhez. Singer szerint azonban érdemes megvizsgálni, hogy a munkaerőpiaci igényekre épülő oktatáspolitika nem szorított-e háttérbe olyan célokat, mint a kritikus gondolkodás, a kreativitás vagy a technológia társadalmi hatásainak megértése. És most nagyon hasonló folyamat kezdődhet a mesterséges intelligenciával.
A különbség az, hogy míg a programozást általában önálló tantárgyként oktatják, az AI gyakorlatilag minden tantárgyban megjelenhet. Segíthet matematikai feladatokat megoldani, esszéket írni, történelmi eseményeket elemezni vagy idegen nyelveket tanulni. Ezzel a technológiai szolgáltatók befolyása az oktatás jóval nagyobb területére terjedhet ki.
A vita egyik legaktuálisabb példája a Google november 3-i bejelentése. A vállalat módosítja az iskolai felhasználói fiókokra vonatkozó MI-hozzáférési szabályokat. Az intézményeknek külön engedélyezniük kell a Google keresőjének és AI-szolgáltatásainak használatát a tanulók számára. Csakhogy az iskolák nem választhatják külön a hagyományos Google-keresést és annak beépített AI-funkcióit. Ha engedélyezik a keresőt, az AI által generált összefoglalókat és más integrált képességeket is elfogadják. A Google szerint a változtatások célja, hogy az iskolák nagyobb ellenőrzést kapjanak a technológia alkalmazása felett. A kritikusok viszont éppen azt kifogásolják, hogy az intézmények nem dönthetnek önállóan az egyes funkciók használatáról.
Ki jogosult eldönteni, hogy a gyerekek mikor és milyen feltételekkel használjanak mesterséges intelligenciát az iskolában?
A vita nem kizárólag pedagógiai természetű. Az oktatási intézmények egyre több érzékeny adatot bíznak külső technológiai szolgáltatókra. A tanulók személyes adatai, tanulmányi eredményei és kommunikációja mind olyan információk, amelyek kezelése különösen szigorú ellenőrzést igényel. A Center for Internet Security októberi felmérése szerint az amerikai közoktatási kiberbiztonsági szakemberek által képviselt szervezetek 51 százalékát érte valamilyen kiberbiztonsági incidens az előző évben. Bár az adatbiztonság és a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazása különböző kérdés, mindkettő azt mutatja, milyen jelentős függőség alakulhat ki a külső technológiai szolgáltatóktól.
Jane Margolis, az UCLA oktatáskutatója szerint a korábbi programozásoktatási kezdeményezésekből fontos tanulságokat lehet levonni. Kutatásai azt mutatták, hogy a különböző társadalmi hátterű tanulók nem azonos minőségű informatikai oktatásban részesültek. Egyes iskolákban kreatív problémamegoldást tanítottak, máshol a számítógépek alapvető kezelésére korlátozódott a képzés. Margolis szerint az AI oktatásában is biztosítani kell, hogy a gyerekek ne csupán használják a technológiát, hanem értsék a működését, felismerjék a korlátait, és képesek legyenek megkérdőjelezni az eredményeit.
Magyarországon szintén napirendre került a mesterséges intelligencia oktatási integrációja. A 2025 novemberében elfogadott, 1405/2025. számú kormányhatározat előírta az MI oktatásának bevezetését célzó intézkedések kidolgozását a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban.
Amit észre kell venni, hogy nem a digitális eszközök iskolai használatának megszüntetése a cél, hanem arra kell ügyelni, hogy a technológiai képességek fejlesztésének irányát nem lehet kizárólag a beszállítók üzleti érdekeire bízni.
Fanna Gamal, az UCLA jogi karának oktatója szerint az AI oktatási jövője nem eleve eldöntött kérdés. Az intézményeknek továbbra is van lehetőségük meghatározni, milyen szerepet kapjon a technológia a tanításban: a bevezetés valódi pedagógiai igényből fakad, vagy a színfalak mögött csupán arról van szó, hogy az oktatásnak kell alkalmazkodnia a technológiai vállalatok által kínált megoldásokhoz.