A streaming világában nem létezik uborkaszezon. Jó eséllyel még az sem fogy ki a néznivalóból, aki egészségtelen mennyiségben darálja a filmeket és sorozatok, hiszen a tartalmi utánpótlás folyamatos, pláne akkor, ha nem horgonyzunk le egyetlen platform mellett. Augusztus közepének legnagyobb durranása kétségkívül a DCU meglepően komor hangvételű Lámpások sorozata, amely Hal Jordan és John Stewart nyomozását követve igyekszik bebizonyítani, hogy a Zöld Lámpások kalandjait nem szükségszerű elviccelni, ahogy a korábbi élőszereplős produkciókban láthattuk.
Ha viszont valaki inkább egy másik jól ismert univerzumban merülne el, annak az Aang avatár: Az utolsó léghajlítót érdemes felvennie a naptárába. Az egész estés animációs film 13 évvel a háború lezárása után folytatja a történetet, amikor egy új ellenség és egy második légidomár felbukkanása fenyegeti a nehezen kivívott békét. A természet szerelmeseit közben az igaz oroszlánkirály várja a remake rendezője által is felügyelt dokusorozatban. Az Oroszlán: Egy kölyök útja a királyságig négy éven át követte Kio életét a kenyai Masai Marában, egészen addig, amíg a sebezhető kölyökből a falka uralkodója nem lesz. A kínálatot persze korántsem ez a három cím meríti ki: visszatér a Paddy's Pub őrült kompániája, Conan O'Brien újabb országokat hódít meg, az Outer Banks fiataljai pedig utolsó kincsvadászatukra indulnak. Aki pedig komolyabb történeteket keresne, bőven talál magának az új krimi- és drámasorozatok között, nem beszélve a mindig kiváló Daniel Day-Lewis visszatéréséről.
Sorozat
Apple TV
Stillwater 5. évad - augusztus 21.
Visszatér a Peabody- és Daytime Emmy-díjas Stillwater az Apple TV-re. A Jon J. Muth bestseller "Zen" könyvsorozatára támaszkodó történet három testvér, Karl, Addy és Michael mindennapi kihívásait követi, akik bölcs pandaszomszédjuktól, Stillwatertől tanulnak mindfulnessről, érzéseik megértéséről és a problémák kezeléséről.
Disney+
Felhőtlen Philadelphia (It's Always Sunny in Philadelphia) 18. évad - augusztus 17.
Tizennyolcadjára is kinyit a Paddy's Pubba, ahol Charlie (Charlie Day), Mac (Rob McElhenney), Dennis (Glenn Howerton), Dee (Kaitlin Olson) és Frank (Danny DeVito) olcsó piával és poénokkal várja a törzsvendégeket. A tízepizódos új évadban az örökségért harcolnak, sátortáborban élnek, az automatizáció miatt munkát veszítenek, összeesküvés-elméletekkel szembesülnek, és a társadalom változásait próbálják megérteni. Közben McPoyle-ékkal, LARP-osokkal és a szeszfogyasztás ellen forduló közhangulattal is megküzdenek.
Oroszlán: Egy kölyök útja a királyságig (Lion) - augusztus 20.
A BBC és a National Geographic együttműködésében készült dokusorozat négy éven át követi Kio, az apró oroszlánkölyök útját a felnőtté és az állatok királyává válásáig a kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban. A Jon Favreau és Mike Gunton executive produceri felügyeletével készült alkotás közel 1400 forgatási nap eredménye, amelynek a zenéjét Hans Zimmer komponálta.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
HBO Max
Lámpások (Lanterns) - augusztus 17.
Érdekes kísérlet a DCU részéről egy komolyabb és komorabb Zöld Lámpás-sorozat, amelynek esze ágában sincs Ryan Reynolds 2011-es adaptációjának blőd humorát utánozni, ugyanakkor vendégszereplési lehetőséget biztosít Nathan Fillion hasonló szellemiségű karakterének, Guy Gardnernek. Szerencsére nem ő áll az előzetesen a True Detective-hez méricskélt történet középpontjában, hanem két másik Zöld Lámpás, a visszavonulására készülő Hal Jordan (Kyle Chandler) és kiszemelt utódja, John Stewart (Aaron Pierre), akik egy potenciálisan földönkívüli hátterű gyilkosság ügyében nyomoznak Nebraskában.
Conan O'Brien útra kel (Conan O'Brien Must Go) 3. évad - augusztus 22.
Nemcsak humorista, talkshow-házigazda és fogalmatlan gamer Conan O'Brien, hanem az egyik legszórakoztatóbb utazási műsor arca is, aki ezúttal India, Hollandia, Marokkó és a Fülöp-szigetek nevezetességeivel ismerkedik, de nem úgy, ahogy egy átlagos turista tenné. Londinernek áll egy szállodában, nyakig homokba temetik és mindent elkövet, hogy ő legyen Bollywood következő csillaga.
Netflix
Outer Banks 5. évad - augusztus 20.
Josh Pate, Jonas Pate és Shannon Burke produkciója a címbéli üdülőövezet munkáscsaládból származó helybéli fiataljai és a csak nyaralni érkező jómódú kortársaik közötti társadalmi különbségekből faragott fordulatos drámát. A tinik kincsvadászata most már a végéhez közeledik, az alkotók a negyedik évadban egy filmhosszúságú záróepizóddal és egy, a rajongók szívének kedves karakter kiiktatásával ágyaztak meg búcsúkörnek.
S&X - augusztus 20.
Elsőre felszínes vígjáték benyomását kelti, de annál sokkal mélyebb dráma Shimotori Ichito szexterapeuta története, akinek mindennap harapófogóval kell kihúznia a pácienseiből, hogy milyen gondok nyomasztják őket. Választott hivatása miatt rengeteg gúnyos megjegyzést kell elviselnie, de ő mégis a maximálisan elvárható komolysággal és tisztelettel kezel minden ügyet, gondosan eltitkolva, hogy neki magának is súlyos problémái vannak, ha intimitásra kerül sor.
Véráldozat (Blodsoffer) - augusztus 20.
George Kay ötrészes minisorozata két, hamis bejelentéssel csapdába csalt rendőr megölésével kezdődik, amit aztán további brutális támadások követnek, mire a testület hajtóvadászatot indít. Az elkövető megfékezése érdekében a nyomozást vezető Thomas (Jakob Oftebro) kénytelen összefogni elhidegült apjával, Alfreddel (Peter Andersson), a már nyugdíjba vonult detektívvel.
Film
Netflix
Szemtől szemben El Chapóval (La Captura) - augusztus 21.
A mi korunk rendezője, Chava Cartas viszi filmre a rettegett kartellvezér, Joaquín "El Chapo" Guzmán rendőrkézre kerülését. A Sinaloa kartell fejét szállító járművet Carmona (Alfonso Herrera) és Rosales (Noé Hernández) rendőrtisztek egy rutinellenőrzés során tartóztatják fel, nagyobb fába vágva a fejszéjüket, mint amekkorát egyáltalán el tudnak képzelni, mivel bűnszervezet természetesen vissza akarja szerezni a vezetőjét.
Skyshowtime
Szellőrózsa (Anemone) - augusztus 19.
Majd' egy évtizeddel a visszavonulása után a fia, Ronan első rendezése kedvéért ismét kamera elé állt a háromszoros Oscar-díjas Daniel Day-Lewis. A pszichológiai dráma, melynek történetét közösen jegyzik, egy remeteként élő, a múlt démonaival küzdő veterán (Day-Lewis) és a sereget szintén megjárt fivére (Sean Bean) találkozása körül forog, aki arra próbálja rávenni, hogy térjen haza a családjához.
Aang avatár: Az utolsó léghajlító (Avatar Aang: The Last Airbender) - augusztus 22.
Egész estés animációs filmként folytatódik az Avatár: Az utolsó léghajlító története egy nagyobb időugrást követően. 13 év telt el azóta, hogy Aang a barátai segítségével véget vetett a száz éve dúló háborúnak, és békében egyesítette a nemzeteket. Egy második légidomár és egy új ellenség váratlan felbukkanása azonban veszélybe sodorja mindazt, amit elértek, és amiért oly sok áldozatot hoztak.










