2025. novemberi megjelenések 3. hét
Fallout 4 Anniversary Edition - november 10. - PC, PS5, XSX
A legutóbbi Fallout-napon jelentette be a Bethesda az évfordulós kiadást, amely a komplett Fallout 4 élményt kínálja egy csomagban. Ebben benne foglaltatik az alapjáték, a hat hivatalos kiegészítő, valamint több mint 150 Creation Club tartalom (köztük új fegyverekkel, küldetésekkel és Dogmeat-variációkkal). Az új, játékbeli Creations menü pedig megkönnyíti a rajongók és fejlesztők alkotásainak elérését.
Surviving Mars: Relaunched - november 10. - PC, PS5, XSX
A Tropico szérián edződött Haemimont Games eddigi legnagyobb sikere minden korábbinál polírozottabb formában válik hamarosan elérhetővé. Természetesen az új verzió tartalmazza az eddig megjelent kiegészítőket is, így az első telep létrehozásától a terraformálásig a teljes kolonizációs folyamatot végigcsinálhatjuk, csak épp szebb látvány és átdolgozott vezérlés mellett. A legnagyobb újdonság a Martian Assembly, amely politikai szimulációval dobja fel az élményt, és még nincs vége, ugyanis a Paradox támogatását élvező fejlesztők tervei szerint több kiegészítő is érkezik a jövőben.
Goodnight Universe - november 11. - PC, PS5, XSX
Szemkövetős kameratechnológiával felvértezett, narratív kalandjátékot karolt fel a Skybound Games, amelyben Lewis Pullman (Mennydörgők*) egy pszichikus képességekkel bíró kisbabát alakít. A mindössze hat hónapos Isaacről, aki csupán elfogadásra és szeretetre vágyik a családja nem is sejti, hogy az értelmi szintje jóval meghaladja a korát, gondolataival pedig képes tárgyakat mozgatni. Egy techvállalat azonban mindenáron szeretné megszerezni őt a saját céljaira.
Kingdom Come: Deliverance II - Mysteria Ecclesiae - november 11. - PC, PS5, XSX
Egy utolsó kalandra indulunk Skalitzi Henryvel, akinek a történetét az alapjáték lezárta, és jelen állás szerint több kiegészítőre már nem számíthatunk. Ez alkalommal a sedletzi kolostor falai között kell felderítenünk egy pusztító járvány eredetét Sigismundus Albicusnak, a kor egyik legnevesebb gyógyítójának és IV. Vencel király bizalmasának segédjeként. A Mysteria Ecclesia a harc helyett a nyomozásra és a logikai feladványokra helyezi elsősorban a hangsúlyt, miközben nem egyszer nehéz döntéshelyzet elé állít majd bennünket.
Lumines Arise - november 11. - PC, PS5
A Tetris Effect: Connected alkotói egy látványos, zeneorientált puzzle-játékkal jelentkeznek, amelyben 2×2-es tömböket kell forgatni és elhelyezni, melyek két színből állnak, és a cél az, hogy egy színből álló négyzeteket alkossunk - ezeket aztán egy futó idővonal automatikusan törli, ha hozzáér. Laikusként szükség lehet egy kis időre, amíg ráérzünk a ritmusára, de ha minden klappol, akkor a látvány, a zene és a játékmechanika összeolvad, flow-állapotot idézve elő.
Rue Valley - november 11. - PC, PS5, XSX, Switch
Bevallottan a Disco Elysium inspirálta a Rue Valley alkotóit, akik hősüket időhurokba zárták, így kénytelen újra és újra ugyanazt a napot átélni. Ez viszont lehetőséget ad arra, hogy kedvünk szerint átszabjuk a személyiségét, ami nemcsak azt változtatja meg, hogy ő miként viselkedik, mint mond egy adott helyzetben, de a környezete reakcióját is befolyásolja. Noha ez elsőre humorosnak tűnik, a narratív RPG mélyén a mentális egészség kérdésköre rejlik, egy fontos téma, amelynek érzékenysége okán szakértőkkel dolgoztak együtt a fejlesztők.
Sacred 2 Remaster - november 11. - PC, PS5, XSX
Nem akarjuk azt sugallni, hogy a 2008-as ARPG újrakeverése egy új epizód beharangozását jelzi előre, de a Titan Questtel épp ez történt pár éve, szóval ne zárjuk ki a lehetőségét. Ami a remastert illeti, a teljes csomagot kapjuk meg (alapjáték + kiegészítő) feljavított textúrákkal, jobb bevilágítással és nagyobb látótávolsággal, modernizált kezelőfelülettel, kontrollertámogatással, valamint reszponzívabbnak és fluidabbnak mondott harccal.
Winter Burrow - november 12. - PC, XSX, Switch
Végtelenül cuki túlélőjáték áll a megjelenés kapujában, amelyben egy, a városból az erdőbe visszaköltöző kisegeret irányítunk, aki hazatérve elhanyagolt állapotban találja az odút, ahol gyermekkorát töltötte, a nagynénjének pedig semmi nyoma. A feladat innentől kettős: kideríteni, mi történt a kedves rokonnal, valamint ismét otthonossá varázsolni az odút. Persze a téli erdő nem veszélytelen, de szerencsére új barátokat is szerezhetünk.
Anno 117: Pax Romana - november 13. - PC, PS5, XSX
Miközben a The Settlers látványosan csetlik-botlik immáron hosszú évek óta, a Ubisoft másik, a városépítést birodalommenedzsmenttel ötvöző stratégiai játéksorozata, az Anno, köszöni szépen, továbbra is remek formában van. Legutóbb 1800-ba repített el bennünket, a gőzgépek korába, most pedig az ókor következik. Választhatunk, hogy a római Latium vagy a kelta Albion felvirágoztatását és kultúrája elterjesztését tűzzük ki célul, az pedig szintén rajtunk áll, hogy ezt milyen módszerrel érjük el, a sikeres gazdaság kiépítése éppúgy eredményre vezet, mint az, ha erőt mutatunk, és a hatalmunk növelésére fókuszálunk.
Assetto Corsa Rally (Early Access) - november 13. - PC
Az EA utasítására a Codemasters már elengedte a WRC sorozatot, a jogokat átvevő KT Racing, a Nacon stúdiója még nem mutatott be új epizódot, így a lehető legjobbkor debütál az Assetto Corsa technológiáját használó ralijáték, amely cseppet sem meglepő módon a szimulátorrajongóknak szól inkább, mintsem az árkád versenyzés kedvelőinek. A fejlesztést a Supernova vezeti, a látványért az Unreal Engine 5 felel, a fizikáért viszont a KUNOS Simulazioni saját motorja. Kezdéskor 33 kilométernyi valós útvonalon lehet majd döngetni, de az 1.0-s verzióig az ötszörösére nő, és természetesen a járműválaszték sem korlátozódik majd 10 ikonikus raliautóra.
Atelier Ryza Secret Trilogy Deluxe Pack - november 13. - PC, PS4, PS5, Switch, Switch 2
Idén már két Atelier-játékot is kaptunk, de a Koie Tecmo úgy érezte, ennyi nem elég, ezért hozzánk vág még hármat, amelyek nem újak ugyan, hanem az Atelier Ryza: Ever Darkness & The Secret Hideout, az Atelier Ryza 2: Lost Legends & The Secret Fairy, valamint az Atelier Ryza 3: Alchemist of the End & The Secret Key pimpelt kiadásai. Aki még nem élte át a fiatal alkimista, Reisalin Sout és barátai kalandjait, annak itt a remek lehetőség egyben beszerezni a teljes csomagot, a veterán rajongóknak az új tartalmak, sztoriszálak és kényelmi funkciók lehetnek érdekesek.
Inazuma Eleven: Victory Road - november 13. - PC, PS4, PS5, XSX, Switch, Switch 2
Ellentétben a nyugati videójáték-iparral Japánban komoly tradíciója van a sport és az RPG-műfaj összeházasításának. Ennek egyik jeles képviselője az Level-5 (Ni No Kuni) Inazuma Eleven szériája, amelynek legújabb felvonását még 2016-ban jelentették be azzal a szándékkal, hogy majd az Inazuma Eleven: Ares animesorozattal támogatják egymást. A fejlesztés azonban jócskán elhúzódott, az évek során nevet váltott és a mobilplatformok támogatása is lekerült a fejlesztők listájáról, akik teljesen új sztorival és főszereplőkkel, továbbá több mint 5400 gyűjthető és trenírozható játékossal, valamint online tornákkal készülnek arra, hogy végre elhangozzék a sípszó, és megtörténjen a kezdőrúgás.
Call of Duty: Black Ops 7 - november 14. - PC, PS4, PS5, XO, XSX
Noha távolról sem tökéletes, mégis az elmúlt évek legpotensebb kihívójának bizonyult a Battlefield 6 az FPS-ek trónjáért folytatott küzdelemben, ami azt jelenti, hogy igencsak fel kell kötnie a gatyáját a 2012-es Call of Duty: Black Ops II történetét folytató Black Ops 7-nek. A David Mason (Milo Ventimiglia) karakterére épülő kampányt a szokásos, pörgős kompetitív multival és kooperatív zombi-móddal egészíti ki a Treyarch és a Raven Software párosa. Meglátjuk, idén elég lesz-e ennyi a győzelemhez.
Monster Hunter Stories Collection - november 14. - XO, XSX
Ellentétben a korábbi epizódokkal (Monster Hunter Stories, Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin), a Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection már multiplatform címként érkezik jövő tavasszal, ezért a Capcom úgy döntött, hogy gyorsan felzárkóztatja az xboxos tábort is. A rövidesen trilógiává bővülő spin-offot rajzfilmesre vett grafikáján és körökre osztott harcrendszerén túl még az is megkülönbözteti a széria fősodrától, hogy nemcsak vadászunk a szörnyekre, de némelyiküket kölyökkoruktól kezdve magunk neveljük fel, hogy hűséges hátas váljon belőle.
Where Winds Meet - november 14. - PC, PS5
Kínát már meghódította a NetEase gondozásában megjelent Where Winds Meet, most a világ többi része következik. Az Everstone monumentális RPG-je ingyenesen játszható, és elsősorban azoknak keltheti fel a figyelmét, akik fogékonyak az ókori és középkori hőseposzokra, a gyönyörűen megkoreografált, táncelőadásra emlékeztető harcokra, azaz röviden és tömören a vu-hszia műfajára. A nyitott világ felfedezésének egyedül is nekivághatunk, de a társaságra vágyó játékosok akár céhekbe is tömörülhetnek.
Escape from Tarkov - november 15. - PC
Majdnem tíz évvel azután, hogy játszható alfaként bemutatkozott, karnyújtásnyira került az 1.0-s változat eléréséhez az extraction shooterek ősatyja. A Battlestate Games szokatlanul hosszúra nyújtotta a korai hozzáféréses időszakot, de cserébe gondosan lecsiszolt élményt szállít, amelyről nem árt tudni, hogy sokaknak túlságosan is kemény dió lesz. A kezdőket realisztikus tűzharcokkal és komplex mechanikákkal sokkoló Escape from Tarkov a hardcore közönségre lő, hamar megtanulja az ember, hogy meg kell becsülnie a felszerelését, és nem szabad hibáznia, miközben társaival együttműködve teljesíti a küldetéseket és vadászik zsákmányra háborús övezetben.
Solo Leveling: ARISE OVERDRIVE - november 17. - PC
Dél-Korea határain túl is óriási népszerűségnek örvend Sung Jin-woo először webregény, utána webtoon, most pedig videójáték formájában megelevenedő története. Hősünk hírhedten gyenge vadász egy olyan világban, amelyet természetfeletti képességekkel bíró harcosok védelmeznek az emberiséget kiirtani szándékozó szörnyektől, egy napon azonban páratlan lehetőség hullik az ölébe: egyedüliként képessé válik a szintlépésre, miáltal egyre erősebb és erősebb lesz. A Netmarble harcközpontú alkotásában ezt a fejlődési folyamatot csinálhatjuk végig vadonatúj kalandokkal megspékelve.
The Berlin Apartment - november 17. - PC, PS5, XSX
A német főváros jelene és múltja, száz év történelme elevenedik meg ebben az alkotásban, amely az elejétől a végéig egyetlen lakásban játszódik. A narratíva keretét a felújítást végző, bevándorló hátterű Malik és a lánya, Dilara közötti beszélgetések adják. Minden alkalommal, amikor a gyermek rábukkan egy korábbi lakó személyes tárgyára, az apja elmesél egy-egy történetet, amelyeknek folyton változik a főszereplője, a műfaja és a hangulata, csak a helyszíne nem.
A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

















