Elon Musk tesója elmondta, mi a baj a Teslával

|

A környezetvédő Kimbal szerint egy fontos dolgot nem vettek figyelembe a cég pénzügyeivel kapcsolatban.

Ha a Tesla szóba kerül, Elon Musk neve is ott lesz valahol a környékén. Ez persze érthető, hiszen a dél-afrikai milliárdos alapította az elektromos autók világát alaposan felrázó céget, sokkal kevesebb hír szól azonban az öccséről, Kimbal Muskról, aki nemrég rámutatott bátyja cégének egyik legnagyobb hibájára.

Mielőtt rátérnénk a lényegre, fontos megemlíteni, hogy a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsában is ott ülő Kimbal egyébként séfként vált ismertté, Square Roots nevű cégével vertikális farmokat fejleszt, emellett a Big Green nevű nonprofit szervezetével a kertészkedést népszerűsíti az amerikai iskolások körében.

Elon, Tosca és Kimbal Musk (Fotó: Kimbal Musk/Twitter)
Elon, Tosca és Kimbal Musk (Fotó: Kimbal Musk/Twitter)

Elon, Tosca és Kimbal Musk (Fotó: Kimbal Musk/Twitter)

Kimbal Musk nemrég a TechCrunch-nak nyilatkozva felemlegette, hogy a Tesla, körülbelül egy évvel ezelőtt nem kevesebb mint másfélmilliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint.

A Tesla hatalmas összegért vásárolt Bitcoint, Kimbal Musk szerint ez hiba volt (Fotó: Tesla)
A Tesla hatalmas összegért vásárolt Bitcoint, Kimbal Musk szerint ez hiba volt (Fotó: Tesla)

A Tesla hatalmas összegért vásárolt Bitcoint, Kimbal Musk szerint ez hiba volt (Fotó: Tesla)

Az alapító öccse szerint azonban komoly hibát követtek el, ugyanis nem vették figyelembe a kriptovaluta bányászatához köthető óriási környezeti terhelést.

Amikor a Bitcoinba fektettünk, nagyon tudatlanok voltunk. Fogalmunk sem volt a környezeti hatásokról, csak azt néztük, hogy ez egy jó megoldás lehet a portfóliónk színesítésére. Aztán persze nem tartott sokáig, hogy kapjunk legalább egymillió üzenetet, hogy mit teszünk a környezetünkkel. A cég lényege, hogy létrehozzuk az alternatív energia jövőjét, így kijelenthető, hogy nem igazán voltunk tájékozottak, amikor meghoztuk ezt a döntést

- mondta Kimbal Musk.

Elon Musk öccse hozzátette, azért nem bánták meg teljesen, hogy Bitcoinba fektettek, de reméli, hogy a blockchain-iparág környezetkímélőbb megoldások felé tud mozdulni. A Tesla egyébként 2021-ben egy rövid ideig Bitcoint is elfogadott az autóvásárlóktól, ezt azonban gyorsan megszüntették, miután aggasztó statisztikák láttak napvilágot a kriptovaluta tranzakciók által felemésztett energia mennyisége láttán.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)