Azok kedvéért, akik hörögve indulnak a kommentszekcióba haragosan számonkérni, hogy mit keres egy videójátékos oldalon egy ilyen proli műsor, gyorsan beszéljünk meg valamit. Habár a GS+ tartalmait tekintve zömében valóban egy gamer ökoszisztéma, néha nem árt kicsit más vizekre evezni, hogy aztán még jobban essen egy GTA VI hír. Szóval…
Így ötven felé közeledve a magamfajta megrögzött gamernél már kialakul egyfajta napi ritmus, ami a tévé elé is leülteti. Egy csepp Mi kis falunk, némi Kincsvadászok, Lakásvadászok, vagy ha éppen belefutok, akkor Bolondok hajója, illetve az egész napi robot utáni egyértelmű preferenciám, a Séfek Séfe. Tudom, biztosan sokan vagytok, akik ezeket a címeket olvasva elszörnyedtek, hogy miként lehet ilyen műsorokat nézni, és ez teljesen rendben van. Magam is egyetértek azzal, hogy ez súlyos kispolgáriság részemről, de mit tegyek, ha egyszer szórakoztat? Akit ez a téma taszít, az nyugodtan tegye le ennél a pontnál az írásomat, és fogjon valami sokkal értelmesebbe, mert itt most igenis jóképű epehányás fog történni, egy számára teljesen marginális tévés tartalomról.
Szájhigiénés dulakodás
Kicsiny hazánkba valamikor a kétezres évek elején szivárgott be a kibeszélő műsorok és a valóságshow-k "kultúrája". Ennek úttörője volt a Mónika show, aminek sikerén felbuzdulva jöttek a további ágensek Joshi Bharat, Nádai Anikó és a mostanra teljes mértékben önimádóvá vált, magát tévedhetetlen spirituális autoklávnak gondoló Sebestyén Balázs. A történetek sosem voltak bonyolultak, a témák a szokásos párkapcsolati válságok, családi konfliktusok, nagy megbocsátások és extrém élethelyzetek (átkok, rontások, ufók stb.) mentén alakultak. A vendégek sem voltak a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai, így olyan celebeket köszönhetünk Mónikának, mint Vámpír Ági és Idegbeteg Gabi, illetve olyan örök érvényű szállóigéket, mint például a "hány álmatlan éjszakát okoztál te a kardoskútiaknak?!", vagy a "virágot hoztál neki, te g*ci?!". A műsorban eleinte csak verbálisan igyekeztek egymáson felülkerekedni a jelentős foghíjjal rendelkező vendégek, de később proaktívabbá váltak a dolgok, és mindennapos lett a tettlegesség. Ami egyébként nagyon ritkán merült ki valódi találatokban - bár néha előfordultak KO erejű kontaktusok -, mivel jobbára lökdösődéseket, hajtépéseket, ruhahúzkodásokat láthattunk, vagy amint kitört az eszmecsere, pár másodperc múlva már a felborult székek között fetrengtek a vitás felek. A helyzet 2009 környékére annyira eldurvult, hogy már a hirdetőknek is kellemetlen lett a nevüket adni egy Mónika show-hoz, nem is beszélve a durva ORTT-s, később NMHH-s bírságokról. A kegyelemdöfést többek között az Éjjel nappal Budapest-féle sorozatok, és a realityk újabb évadjai adták meg a műsornak, ami 2010 augusztusában végleg leköszönt a képernyőről.
Lefőzlek!
Bár azt gondolnánk, hogy a konyhai versengések témakörét a Fördős Zé fémjelezte A Konyhafőnök nyitotta, ez egyáltalán nem így van. A Mónika show vendégei még javában okádták egymásra a négy foguk közt kiáramló ocsmányságokat, amikor 2009-ben kezdetét vette a Viasat 6-on a Mesterszakács, amiben már volt időre főzés és szakmai zsűri is. A Konyhafőnök 2014-ben debütált, és hamar igen sikeres lett. Erre igyekezett három évvel később rákontrázni a TV2 a Séfek Séfe formájában, az akkor még kevésbé ismert Krausz Gábor, Vomberg Frigyes, Wolf András trióval. A téma nálam már csak azért is telitalálat volt mindkét műsor esetében, mert magam is szeretek főzni. Arról nem is beszélve, hogy a konyha egészen újszerű dolog volt a mindenféle brazil, török, argentin szappanoperák, Sztárban sztár, X-Faktor és egyebek mellett. Mivel a Séfek Séfe még csak véletlenül sem vonultatott fel unalomig ismert, és az összes műsorban felbukkanó celebeket, sem a fiók mélyéről előkotort valóságshow-szereplőket, így hamar az egyik kedvenc műsorommá vált. Oké, szerepeltek benne kevéssé kedvelhető emberek, és még csak véletlenül sem hozom szóba Balogh Tamásnét, aki jó eséllyel azért hivatkozott magára mindig így, mert egyszerre csak egy keresztnév fér a fejébe, a sajátját pedig kiütötte a férjéé. Hozzáteszem, őt valahogy sikerült megint előtúrni egy közös főzés erejéig. De összességében a nézhetőség volt a műsor célja, egyáltalán nem a balhé és a bulvárújságok címlapjára kerülés. Ezt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy lement hat évad, tehát hatan nyerték meg a 10 milliós fődíjat és a kéthetes külföldi tréninget, de azóta sem hallottunk egyikőjükről sem.
És akkor jött a hetedik évad
Habár elvagyok a Séfek Séfe korábbi évadainak folyamatos ismétléseivel, azért érthető örömmel fogadtam, hogy jön az újabb, immár hetedik. Szokás szerint természetesen a selejtezővel nyitott a műsor, ahol mindig számos ripacs mutatja meg magát, de az ilyen - a csatornák számára hasznos - hülyéket már megszoktuk. Akadt, aki egy tojást nem tudott megfőzni, míg más 60 perc alatt olyan ételt tálalt, amit bármelyik étterem szívesen látna az étlapján. Volt a szokásos, magát csinosnak és mindenben tehetségesnek gondoló lány, valamint a nehéz sorsú ember, akit a konyhába csak a saját tragédiája kísért el. De valahogy a szokásosnál is felülreprezentáltabbak voltak a szellemileg… hogy is fogalmazzak…hmm…"letisztult" személyek. A helyzet pedig az, hogy már itt gyanúsnak kellett volna lennie annak, hogy ez az évad messze nem a kitaposott ösvényen kíván szökdécselni.
Az a tény, hogy az Észbontókban arcpirítóan buta és a Nagy Ő-ben hátborzongatóan irritáló, szőke vinnyogásvagon Szabinát beválogatták a táborba, mi több, bejutott az egyik csapatba is, már meg kellett volna, hogy szólaltassa a vészcsengőket. Megjegyzem, az Észbontókat nem nézem (azért nálam is van egy határ), de az előzetesei elől nem mindig tudok elugrani. Szóval a vinnyogó, szőke rontás is bejutott a versenybe, de mivel a másik két csapat is kapott egy-egy halmozottan hátrányos helyzetű versenyzőt, ez arra engedett következtetni (még akkor), hogy csak valamiféle gegről van szó, és majd szépen kiszórják őket az elején. És bevallom, kellett két-három rész ahhoz, hogy leessen, ez most nem geg, hanem engem átvertek.
Ezt még a sírásó szakma is felköhögné
Nem lehet azt mondani, hogy az előző évadokban nem akadt feszültség, vagy mindenkinek mindenkivel felhőtlen volt a kapcsolata. Ez rendben is van, nem tudná magát eladni a műsor, ha mindenki Teréz anya módjára főzőcskézne, a háttérben pedig csendben szólna Mozart Cosi fan tutte vígoperájának Soave sia il ventója. De a hetedik évad fogta magát, és átsétált a számegyenes másik végére. Gyakorlatilag kaptunk egy gasztronómiai háttérbe öltöztetett Mónika show-t, amelyben a főzés maximum 10 százalékban van jelen, a maradék kilencvenet pedig elviszi a realityk legrosszabb tulajdonságaira építő "játékmenet". Ehhez pedig kiváló alapanyagot szolgáltatott a versenyzők döntő többsége, akik között elvétve akadt talán egy-kettő, akinek valóban a vetélkedés és az addig tartó gasztrotúra volt a fontos.
Lipótmező szelleme
Ahogy írtam nemrég, nem esett le azonnal, hogy ez most nem olyan lesz, mint az előző évadok. Viszont amikor rádöbbentem, akkor az olyan volt, mint ahogy az Alkonyattól pirkadatigban a kocsmából hirtelen vámpírtanya válik. Nem kérek elnézést, ha valakinek most elspoilereztem, mert aki nem látta még az idén éppen 30 éves filmet, az egyéb aljasságra is képes. Az eddigi, tényleg főzni tudó versenyzőket felváltotta a valóságshow-s botránybrigád. Akadt nagymama, aki jobban üvöltött, mint egy Fradi-szurkoló a B-Középből, és már az csoda, hogy még egyik szeme sem fordult ki a gödréből a nagy erőlködés miatt.
Annyira akarta a nyerést, hogy fizikailag bele is görbült, mert a rengeteg üvöltözéstől valószínűleg megnőtt a tüdeje, amit a gerince nem tudott lereagálni. Mit mondjak, nem lennék az unokája, amikor egy szép vasárnap reggelen szelíd hangon megpróbálja felébreszteni. Ja, és amivel nálam végképp lefőtt a kávé, hogy néha énekelt, de úgy, mint a kisgyerekek. Akik a "rím" szót majd csak 5 év múlva fogják megismerni, emiatt valójában folyószöveget énekelnek, mindenféle ritmus nélkül.
Volt akkora arcú fiatal, hogy szemből be sem fért a szabvány szobaajtón, de arra vitathatatlanul jó volt a srác, hogy az üvöltözős néni vérnyomását fellője a sztratoszférába, aki cserébe minden lehetséges pillanatban cigány átkot szórt rá.
Természetesen nem maradt ki az a hölgy sem, akinek egyetlen hangosabb szó is maga a könnygáz, és bármelyik pillanatban képes elsírni magát. Szegény, elmondása szerint egyáltalán nem béna a konyhában, csak túl gonoszak vele a csapattársai. Nem tehet róla, hogy stresszhelyzetben a kés nyelével vágja a húst, és gyufával akarja meggyújtani az indukciós lapot.
És akkor még nem említettem az alapvetően jó szándékú, de abszolút Cseh 2-t néző Lukaszt, aki egyik pillanatban ártatlan rácsodálkozással nézett a világra, hogy lám, a nőknek nőies idomaik vannak, a másikban meg saját versenyzőtársát fenyegette veréssel, amiért az nem értette az ő zavaros gondolatait. Csapattársait viszont mindenképpen dicséret illeti azért, mert a jelenléte ellenére egész jól állták a sarat, pedig a pali egy két lábon járó hátráltatás.
Vagy ott van - vagyis már csak volt - a korábban már említett, több műsorban is szellemi sáskajárást folytató Szabina, akit szerencsére viszonylag korán - de még így is túl későn - kitettek, mert hozzávágott valakihez egy doboz margarint. Róla egyébként olyan rémhírek terjednek, hogy gyereke is van.
De nem volt jobb az évad összképe sem, mert amíg nem kezdtek el látványosan fogyatkozni, csapaton belül is rühellték egymást a versenyzők. Még nem volt olyan évad, amiben valaki annak örült volna a legjobban, hogy saját csapattársa hullott ki. Sőt, akkora volt a boldogsága, hogy fennhangon kurjongatott távozó társa után, megvető megjegyzések közepette. Kicsit olyannak tűnt a dolog, mint az a régi pletyka, miszerint az orosz Legyen ön is milliomosban csak végső esetben kérték ki a közönség segítségét. Ennek oka egyébként elég prózai, ugyanis a főnyeremény az ottani fizetésekhez képest olyan aránytalanul magas, hogy a nézők állítólag a legtöbb esetben direkt rossz válaszra nyomtak, mert nehogy már valaki ennyit nyerjen. A Séfek Séfe csapatversenyének egy jelentős részét az üvöltözés, a fejetlen rohangálás, és az egymással, valamint a séfekkel szembeni tisztelet jelentős hiánya jellemezte.
Bulvárhírek
Ahogy látható, a műsor jellege teljesen megváltozott a korábbiakhoz képest, és a koncepció lényege egyértelműen az lett, hogy egymással együttműködni nem nagyon tudó emberek legyenek egy csapatban, de legalább a fele bandát ilyenek tegyék ki. Ám a jelek szerint a konyhai hangzavar, az állandó veszekedések és a nemtelen gúnyolódás nem volt elég, ezért raktak még a kazánra. Ez pedig többek között hirtelen rosszullét, és emiatt kiérkező mentő, vagy éppen Womberg Frigyes - szintén rosszullét miatti - átmeneti kimaradása képében nyilvánult meg, drámát is adagolva a rendszerbe.
Lecserélve
A hetedik évad egyik legfontosabb újdonsága volt, hogy Wolf András helyét Tischler Petra vette át. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy ha a műsor elhagyása nem András saját akaratából történt, akkor sem vesztett semmit. Petrával egyébként nem volt gond, gyorsan felvette a ritmust, és a séftrió tagjai között szépen működött a kohézió. A műsort valamelyest egyébként nézhetővé tette, hogy a versenyzők létszámának apadásával eltűntek azok, akik teljesen vakon voltak, és kikerült az esztelenül ordítozó nagyi is. Ettől függetlenül a konyhai légkört nem lengte át továbbra sem a feltétel nélküli szakmaiság. Például a végső hármas egyik tagja nagyobb stresszre első reakcióként fel akarta adni a versenyt, aztán inkább azt a megoldást választotta, hogy a sírás határán vergődve főz tovább (férfi létére).
Záróadás
Összegezve az egészet, gondolom, a TV2-nek megérte a stílusváltás, és tartok tőle, hogy a további évadok - mert biztos lesznek - nemcsak hogy ebben a stílusban, hanem még erre ráerősítve zajlanak majd. Ebben persze hibásak vagyunk mi, nézők is, hiszen, ha az elmúlt 20-25 évben nem akartunk volna a tévében egyre parázsabb veszekedéseket, egyre több trágár szót, vagy akár ütésváltást látni, akkor a világ még mindig egy egész normális hely lenne.
Érdekesség egyébként, hogy jelenleg is zajlik a 4. évad ismétlése, így fájóan feltűnő a kontraszt az akkori és a mostani évad között. Habár ott is voltak személyes ellentétek, de messze nem olyan mértékűek, mint most. Az ismétlésben az egyéni főzésnél a különböző színű versenyzők egymással (és nem egymáson) viccelődnek, és bár értelemszerűen mindenki nyerni szeretne, az egyes megmérettetéseket inkább úgy élik meg, hogy mindenki közös córeszben van, amit egyéni teljesítménnyel kell túlélni. Ezt lenne jó visszakapni, az értelmetlen üvöltözés és a nyilvánvaló rosszindulat helyett.
