A Star Wars eredeti trilógiájának története egy klasszikus mitológiai sztori, olyasvalami, mely egy felnövéstörténet keretében egyfajta útmutatót nyújt a felcseperedő generációknak arról, hogy mi a jó és rossz, a világos és a sötét, mely összességében az önzetlenség, az önfeláldozás és az önzés szembenállására vezethető le. Ez az az elem, mely végérvényesen minden azóta megjelenő Star Wars-tartalomban ugyanúgy jelen van, mely minden történetet alapjaiban átsző. Ezen túl viszont George Lucas számos mélyebb mondanivalót is elrejtett történetében, melynek értelmezéséhez kicsit mélyebbre kell ásnunk.
Szimbiotikus kapcsolatok
Az Erő és annak egyensúlya alapvetően azt jelenti, hogy az egyén harmóniában van a környezetében lévő élő és élettelen dolgokkal. Egy szimbiotikus kapcsolatról van szó, melyben mindenki egyformán fontos, mindennek és mindenkinek megvan a szerepe, a különbözőségek pedig nem elválasztják, hanem kiegészítik ennek az ökoszisztémának a résztvevőit. A sötét oldal ennek a természetes rendnek a felbontására törekszik, nem az együttműködésre, hanem a széthúzásra, harácsol és minden hatalmat magának akar.
Ez alapvetően egy fantasy elem, ám jól látható, hogy társadalmi szintű üzenettel is rendelkezik, mely bizony a politikai színtérre is rávonatkoztatható. A Star Wars világának ezen aspektusát Lucas végül az előzménytrilógiában dolgozta fel, mely az eredeti trilógia alapvető üzenetén felül kiegészült egy extra mondanivalóval: a szabadság, a demokrácia nem egy adott dolog, hanem olyasvalami, amire vigyázni kell, mert könnyen bele tudunk kényelmesedni és észre sem vesszük, amikor kitépik a kezünkből. Hiszen a szabadság egy olyan dolog, ami, amikor megvan, nem tűnik fel a jelenléte, a hiánya viszont annál inkább.
Az Erő egyensúlyi állapotának fantasy elemét, és annak társadalmi párhuzamát Lucas a következőképp magyarázta a Paul Duncan által jegyzett Star Wars Archives című kiadvány második kötetében:
"A múltban azok az emberek, akik például Jeruzsálemben éltek, nem voltak tényleges kontaktusban azokkal, akik Rómában laktak. Az esély arra, hogy találkozzanak egymással gyakorlatilag nulla volt, így mindannyiuknak meglehetett a saját értékrendjük. Mostanra viszont egyre inkább egy globális entitássá formálódunk. Ez azt jelenti, hogy idővel ki kell alakítanunk egy közös értékrendet, ehhez pedig nagyon rázós út fog vezetni. Tudjuk, hogy az, amit mi itt Amerikában teszünk hatással van arra, ami mondjuk Írországban, vagy a világ más pontjain történik. El kell jutnunk idáig, mert nem fogjuk túlélni, ha nem így teszünk. De ahogy haladunk efelé, nagyon sok önző ember lesz, izolacionisták, nativisták és xenofóbok, akik azt mondják majd, én nem akarok azokkal az emberekkel lenni. Ennek ki kell kopnia. Számomra ez a szimbiotikus kapcsolatok megtagadása. Annak, hogy elismerd, szükségünk van egymásra az ökoszisztéma részeként."
A cél szentesíti az eszközt?
Ennek a gondolatnak a mentén könnyen megérthető, hogy a Birodalom léte hogyan és milyen módon tagadja meg ezt a szimbiotikus kapcsolatrendszert: minden és mindenki csak erőforrás, és eldobható, amint feleslegessé válik az adott cél elérése érdekében, vagy bármilyen módon akadályozza azt, hogy a Birodalom minél több hatalmat ragadjon magához. Arra ösztönzi az embereket, hogy megfigyeljék egymást, átalakítja a gondolkodásmódjukat, öncenzúrát és egy szűrőt rak a valóság értelmezésének útjába, mindezt pedig csak és kizárólag abból a célból, hogy egy vezető, vagy egy nagyon szűk csoport minél több vagyonra és hatalomra tehessen szert. Ez nem csak a fantáziavilágában figyelhető meg, hanem a valódi elnyomó rendszereknek is ugyanez a logikája, az Andor pedig félelmetesen hatékonyan mutatta be mindezt, nem csak múltbéli, hanem mindenkori, általános figyelmeztető jelekkel.
A második évad zárása óta sűrűn találkozhattunk azzal a gondolattal, miszerint kellene már egy olyan sorozat, ami a Birodalom, és nem a "lázadó terroristák" szemszögéből mutatja be az eseményeket. Vizsgáljuk hát meg egy kicsit ezt a dolgot.
Ha van sorozat, mely nem vádolható azzal, hogy fekete-fehér módon értelmezi az eseményeket, az az Andor. Ahogy az életben, úgy az Andorban sem minden csak jó vagy rossz, a Birodalomban is vannak olyan emberek (például Syril Karn, Dedra Meero vagy Lio Partagaz), akik legalább egy bizonyos pontig őszintén hiszik, hogy jót cselekednek, a káosz visszaszorításán és a rend megteremtésén dolgoznak, és hogy a velük szembenállók a rosszfiúk. Ugyanígy megfigyelhetők a lázadók oldalán is azok, mint például Luthen Rael vagy Saw Gerrera, akik ugyan a jó ügy érdekében harcolnak, ám olyan machiavellista eszközrendszerrel, ami morálisan semmiképpen sem nevezhető pozitívnak. Érdemes viszont tisztában lenni pár dologgal.
Mi az a "terror"?
A terror vagy terrorizmus valójában nem egy cselekményt, hanem egy cselekvési módot takar, mely mögött alapvetően valamilyen politikai cél elérése, vagy a kívánt eredmény megszületésének felgyorsítása áll. Amit ez a gyakorlatban jelent, az a nyílt erőszak alkalmazása félelem kiváltása érdekében. A fogalmat használjuk az erőszakos, kíméletlen módszerek, eljárások, hatalmaskodás leírására is.
Éppen az Andorból, de más, akár írott tartalmakból, például a Lázadás hajnalából is tudjuk, hogy bizony voltak olyan lázadó sejtek, amelyek nem riadtak vissza ennek az eszközrendszernek az alkalmazásától, akár még civil áldozatok árán sem. Ennek legékesebb példájául pont Saw Gerrera és partizánjai szolgálnak, akik minden szempontból azzal a megközelítéssel éltek, hogy a cél szentesíti az eszközt, ez volt a fő oka annak, hogy ez a csoport sosem vált tényleges tagjává a Lázadó Szövetségnek, mi több, mindvégig erős bizalmatlanság volt jelen a szövetség és a partizánok között.
A terror viszont nem csak ilyen kis, erőviszonyok szempontjából hátrányból induló csoportok szempontjából értelmezhető, hiszen az Andrássy út 60. sem az 56-os forradalmárok esetlegesen elkövetett túlkapásai végett viseli a Terror Háza nevet, épp ellenkezőleg: a rendszer terrorjának áldozatai előtt állít emléket. Beszélhetünk ugyanis államilag szervezett, intézményesített terrorról is, melynek célja az erőszakmonopóliummal és a jelentős erőfölénnyel való visszaélés az állampolgárok megfélemlítése érdekében, azért, hogy elkerüljék a lázadást. Azt hiszem kezditek kapiskálni, hová szeretnénk kilyukadni.
"A Birodalmi Szenátussal mostantól nem lesz többé gondunk. Az imént értesültem róla, hogy az Uralkodó végérvényesen feloszlatta. Ezzel eltűnt a régi Köztársaság utolsó maradványa is. Ezentúl a tartományi kormányzók közvetlenül fogják gyakorolni a hatalmat. A félelem fogja fenntartani a Birodalom rendjét. A félelem ettől a támaszponttól"
- hangzik el Tarkin nagymoff szájából az Egy új reményben. Melyik oldal is a "terrorista" akkor?
Amíg nem létezett Halálcsillag, addig gyakorlatilag a Birodalmi Biztonsági Iroda, mely egy amolyan államvédelmi hatóságként is felfogható, látta el ezt a feladatot. Beépültek, megfigyeltek, nyomoztak és igyekeztek csírájában elfojtani a lázadás minden formáját. Nem meglepő, hogy az Andor eseményei, kiegészülve a Zsivány Egyessel és az Egy új reménnyel akkora csapást jelentettek a Birodalom számára, hiszen az Andor során a BBI számos fontos tisztje meghalt, vagy börtönbe került, meghalt Krennic, a Halálcsillag megsemmisülésével pedig Yularen is, így a politikai rendőrség gyakorlatilag megszűnt létezni, a félelem fenntartásának fő eszközével egyetemben. Nem is csoda, hogy olyan erővel vágott hát vissza a Birodalom.
Elveszi, amit akar
Ez a megfélemlítés nem csak a rebellis gondolatok visszaszorításánál hatékony, hanem a sötét oldal konkrét manifesztációját, az önzést is segíti. Hiszen az elnyomó rendszerek, így a Birodalom logikájához az is hozzátartozik, hogy bármit elvehet, amit csak akar, mindezt pedig büntetlenül, hiszen olyan erőfölénnyel rendelkezik, amivel senki, de főleg nem egy periférián lévő közösség nem tud nem szembe szállni. Élettereket tesz tönkre és benyomul mindenhová, legyen szó akár agresszív bányászatról, termény betakarításáról vagy épp feltörekvő kis- és középvállalkozások kikényszerített felvásárlásáról.
Ez nem csak a rendszerben, hanem a rendszer kiszolgálóiban is megfigyelhető. Mindannyian ismerjük azt az embertípust, aki, vélhetően valamiféle kisebbségi komplexus, vagy személyes sérelmek miatt, amint egy kis hatalmat kap a kezébe, rögtön arra használja ezt, hogy megkeserítse a hierarchiában alatta lévő emberek életét. Az elnyomó rendszerekben lubickolnak az ilyen emberek, hiszen gyakorlatilag az lesz a munkájuk, hogy hatalmaskodjanak más emberek felett. Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a birodalmi tiszt, akinek az volt gyakorlatilag a feladata, hogy mint valami véresszájú TSZ-elnök, vegzálja a parasztembereket, de persze az ő szívére is lehet ám hatni egy szép formás női testtel. Ha viszont nem kapja meg önként, amit akar, akkor elveszi erővel. Ez egy tökéletes leképeződése a Birodalom saját logikájának egy személyes szinten, az pedig valami egészen elképesztő, hogy a nézők egy része hogyan sietett azonnal a Birodalom védelmére, mondván, hogy egy ilyen rendszer nem tolerálna ilyesmit.
A "birodalmi nézőpont"
Mindennek kapcsán viszont a legfélelmetesebb eleme ezeknek a rendszereknek az, hogy az a nézőpont, amire a korábban megfogalmazott gondolat vágyik, valójában nem létezik. Az Andor tökéletesen szemléltette az egyetlen olyan birodalmi nézőpontot, mely mind realisztikusan nézve, mint Lucas szemléletmódja szerint létezhet. Egész pontosan Syril és Dedra történetéről van szó.
Ez a páros legalább a ghormani mészárlásig megingathatatlanul hitt abban, hogy a jó oldalon áll, hogy a galaxis rendjét és biztonságát szolgálják, ők a jófiúk. Mindketten hasznos és fontos szolgálatot teljesítettek, aminek meg is volt a jutalma. Nagypolgári életet élhettek a Coruscant napsütötte felső szintjein, jólétben és társadalmi megbecsülésben, amiért Syril mamája is elképesztően büszke volt. A valóság viszont az, hogy mindketten csak eszközök voltak, fogaskerekek egy olyan gépezetben, ami csak addig tartotta őket piedesztálon, míg hasznosak voltak, valójában viszont csúnyán kihasználták őket. Syrilt maga Dedra, Dedrát pedig maga a Birodalom, amikor pedig többé nem volt már rájuk szükség, a rendszer azonnal elhajította őket. Egy elnyomó rendszerben ugyanis senki sincs biztonságban, még annak kiszolgálói sem.
Ez sem egy olyan szituáció, mely a fantázia szüleménye lenne. A második világháború idején Martin Niemöller, német protestáns lelkész fogalmazta meg a következő gondolatokat:
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.
Ez az egyetlen olyan "birodalmi nézőpont", amit érdemes, sőt értelmes elmesélni. Egy olyan történet, mely pozitív színben tünteti fel egy totális diktatúra kiszolgálóit, George Lucas gondolatiságának alapvető kifordítása és megcsúfolása lenne.
A propaganda
Végezetül érdemes még egy pár szót ejteni arról is, hogy hogyan jelenít meg az Andor egy szintén örök érvényű, de mégis fájóan aktuális témakört: az igazság halálát.
Olyan időben élünk, mikor a világ vezető politikusai, illetve politikai rendszerek kiszolgálói állítják, hogy a tény, mint fogalom megszűnt létezni. Soha nem az igazság számít, hanem a narratívák építése. A különböző kurzusok, politikai színezettől függetlenül, saját kommunikációjukban és médiájukban gyakorlatilag alternatív valóságok felépítésén fáradoznak, ami híveiket, tehát gyakorlatilag minket, a szavazópolgárokat egyre távolabb és távolabb sodornak egymástól. Egy politikai szerveződés úgy tud a legkönnyebben jelentős előnyre szert tenni, ha a közvetlen vagy közvetett módon az útjában állókat démonizálja, ellenségként festi le, de legalábbis semmiképp sem a párbeszéd és a konszenzus keresésére törekszik.
Ez a stratégia félelmetes mélységű és egyre szélesebb szakadékokat váj a társadalom különböző csoportjai közé, ami olyan kulturális károkat okoz, amit talán sosem leszünk képesek befoltozni. A Ghorman lakóinak démonizálásával, provokációjával, külső befolyással való riogatással és az otthonukért, hazájukért való kiállásuk ellenszenvessé züllesztésével az Andor tökéletesen szemléltette azt, amiben élünk. Szinte már-már karikatúraszerűnek is tűnhet, ám ha körülnézünk, sajnos közelebb áll mindez a valósághoz, mint amennyire abba kényelmes lenne belegondolni.
A modern demokráciák egyik alapvető, mondhatni ősi eleme a hatalmi ágak szétválasztása, mely annyit tesz, hogy a törvényhozói szerv (tehát az országgyűlés), a végrehajtói szerv (tehát a kormány és a különböző kormányzati szervek), valamint a bírói hatalom (ideértve egyebek között az alkotmánybíróságot is) egymástól függetlenek, ezáltal egymás munkáját felügyelik, amivel elkerülhetők lehetnek a hatalommal való visszaélések. Az utóbbi évtizedekben ez a három hatalmi ág egyre több értelmezés szerint kiegészült a sajtóval, mint negyedik hatalmi ággal, hiszen a sajtónak a kezében van a lehetőség, hogy felkutassa a másik három hatalmi ág kapcsán felmerülő esetleges disznóságokat, és ezzel kapcsolatban tájékoztassa a nyilvánosságot. Ez lenne a sajtó egyik legfontosabb feladata, ám ugyanúgy, ahogy a többi hatalmi ág szétválasztása is egyre kevésbé érvényesül, a sajtó függetlensége is egyre nagyobb veszélyben van, az ilyen-olyan színezetű propaganda hazugságai pedig olyan szinten lepik el mindennapjainkat, hogy nagyon nehéz kiolvasni a különböző narratívák közül, hogy mi az igazság. A közösségi média térnyerésével ez nagyobb problémává vált, mint valaha, elég csak arra gondolni, mekkora közönséget találnak meg a különböző összeesküvés-elméletek.
Így végül keretbe foglalva mindazt, amit idáig taglaltunk, George Lucas intelmeivel zárnánk ezt a kis elemzést:
"Idővel minden demokrácia diktatúrává válik - de nem puccs révén. Az emberek átadják demokráciájukat egy diktátornak, legyen az Julius Caesar, Napóleon vagy Adolf Hitler. Végül az általános lakosság elfogadja ezt az elképzelést."
Figyeljünk hát demokráciánkra, figyeljünk arra, hogy ne veszejtsük el szabadságunkat, mert minél többet veszítünk belőle, annál nehezebb visszaszerezni azt. Noha ez csupán egy ártatlannak tűnő gondolat, de ennek az is jó indikátora lehet, ha hirtelen elkezdünk egyetérteni egy fiktív világ totális diktatúrájának propagandájával a "lázadó terroristákkal" kapcsolatban, vagy ha éppen bevédjük a Galaktikus Birodalmat egy koncepciós per, vagy éppen egy katonatiszt által megkísérelt szexuális erőszak kapcsán, mondván, Darth Vader ezt bizony nem hagyná.
