Hirdetés

Nagyon furcsa indokkal védi a Microsoft az Activision felvásárlását

|

Első pillantásra mintha a Microsoft szavai nem állnának teljes összhangban a vállalat cselekedeteivel.

Hirdetés

Gőzerővel zajlik az Activision Blizzard és a Microsoft összebútorozásának előkészítése, amely az év elején bejelentett egyezség alapján 68,7 milliárd dollárjába kerül majd az utóbbinak, ha valóban sikerül nyélbe ütni a jövő nyárig lezárandó akvizíciót.

Ahogy arról a Sony véleménye kapcsán már beszámoltunk, jelenleg több ország versenyhatósága is élénken érdeklődik a deal iránt, köztük az Egyesült Államok, Brazília, az Egyesült Királyság és Új-Zéland illetékes szerveivel. Az utóbbi által közzétett dokumentáció tanúsága szerint a Microsoft egy kifejezetten furcsa indokkal igyekszik megvédeni a felvásárlást.

Hirdetés

Ebben ugyanis a redmondiak azt írják, hogy az üzlet körül már csak azért sincs semmi látnivaló, mert az Activision egyszerűen nem gyárt olyan játékokat, amiket muszáj megvenni.

"Konkrétan, az Activision Blizzard játékai iránti tiszteletet fenntartva, az általuk fejlesztett és kiadott játékokban semmi egyedi sincs, ami miatt kötelezően szükségesnek számítanának a rivális PC-s és konzolos videójátékterjesztők számára, s ami az üzlet blokkolására adhatna okot."

- szól a Microsoft érvelése, amely kissé rendhagyónak tekinthető annak fényében, hogy a vállalat épp a játékipari akvizíciók történetének legnagyobb összegét készül kifizetni az Activision Blizzardért és annak cseppet sem egyedi játékaiért.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A magyarázat  pedig még problémásabbá válik, ha a Sony fent linkelt álláspontjával állítjuk párhuzamba, mely szerint az Activision égisze alá tartozó Call of Duty-széria egyenesen megkerülhetetlen és utolérhetetlen a belső nézetes lövöldék műfajában.

A Microsoft itt persze inkább arra céloz, hogy az Activision alkotásai nem elengedhetetlenek a játékipari riválisaik üzleti sikere szempontjából, akik közül egyébként a PC-n a Steamet emelte ki a vállalat. A redmondiak ennek ellenére az Új-Zélandi Kereskedelmi Bizottság előtt is megerősítették a korábbi nyilatkozataikat arról, hogy nem kívánják megszüntetni az Activision Blizzard-játékok támogatását a konkurens platformokon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)