Hirdetés

A Sony felvásárolta a Marvel's Spider-Man fejlesztőcsapatát

|

Biztosítva van a stúdió jövője. És jó eséllyel a Marvel's Spider-Man 2.

Hirdetés

Az Insomniac Games-t még 1994-ben alapította meg Ted Price, akkor még Xtreme Software néven futott, majd egy évvel később került sor a névváltásra. A kaliforniai Burbankben tevékenykedő csapat eddigi pályafutása során olyan jól csengő szériákat alkotott, mint a Spyro, a Ratchet & Clank és a Resistance, de megfordult a Microsoftnál is a Sunset Overdrive-val, míg végül elkészítették a Sony megbízásából eddigi legnagyobb sikerüket, a Marvel's Spider-Man-t. 

Hirdetés

A cég mindig is remek kapcsolatot ápolt a Sony-val, Pókember tavalyi kalandjára pedig mindkét fél joggal lehet büszke kritikai és pénzügyi szempontból egyaránt, így talán senkit sem ért meglepetésként, hogy a vállalat bekebelezte az eddig független Insomniac Games-t, a banda a Sony Interactive Entertainment Worlwide Studios részévé vált, méghozzá 14. stúdióként.

Ez lehetővé teszi, hogy közösen folytassák a kreatív és innovatív játékfejlesztést, ezt követően pedig kizárólag PlayStation-exkluzív játékokat készítenek majd. De ezzel bizonyára senkinek sem mondtunk újat. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)