Hirdetés

Csak egy játék termelt több pénzt a Ubisoftnak, mint az Assassin's Creed: Valhalla

|

Az alapjáték eladásain túl a kiegészítők is jól hoznak.

Hirdetés

Nagyon megérte a Ubisoftnak rebootolni az Assassin's Creed sorozatot és lassítani az új részek érkeztetését, ugyanis az Origins után az Odyssey még nagyobb siker lett, és mindkettőt felülmúlta a tavaly megjelent Valhalla, amit kiváló időzítéssel az új konzolokkal együtt dobtak piacra. Hamarosan első születésnapját ünnepli, de az iránta tanúsított érdeklődés nem lankad.

A kiadó pénzügyi jelentése alapján minden tekintetben jobban teljesít, mint elődje, és különösen magas az egy főre jutó napi átlagos bevétel, valamint a Siege of Paris kiegészítővel töltött idő. Ezzel a játék a cég történetének második legtöbb pénzt hozó terméke (azt nem tudni, mi a csúcstartó).

Hirdetés

Nem véletlen, hogy a széria történetében először két éven át érkeznek az új tartalmak, az aktuális pénzügyi év második felében (tehát március 31-ig) várhatók még újdonságok, köztük három kiegészítővel.

Megtudtuk a jelentésből azt is, hogy a Far Cry 6 nagyjából úgy startolt, mint anno az Assassin's Creed Odyssey, és a játékosok 25%-kal több időt töltenek vele, mint a Far Cry 5-tel.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)