Hirdetés

Megszűnt létezni a Mighty No. 9 és a ReCore stúdiója

|

A Keiji Inafune által alapított Comcept fejezete ezzel hivatalosan is lezárult a videójáték-ipar krónikájában.

Hirdetés

Csendben, minden különösebb felhajtás nélkül megszűnt a Comcept, az a japán fejlesztőstúdió, amelyet a Mega Man egyik kulcsfigurájaként ismert Keiji Inafune alapított még 2010-ben. A Gamebiz beszámolója szerint a cég hivatalosan is benyújtotta a megszűnésről szóló dokumentumait, amely január 29-én jelent meg a japán kormányzati közlönyben, ezzel pontot téve egy sok reménnyel indult, de hullámzó pályafutás végére.

A Comceptet Inafune a Capcomtól való távozása után hozta létre, ahol olyan sorozatokon dolgozott producerként és alkotóként, mint a Mega Man, a Street Fighter, az Onimusha, a Dead Rising vagy a Lost Planet. A stúdió neve leginkább a Mighty No. 9 kapcsán égett be a köztudatba, amelyet a Mega Man szellemi örököseként hirdettek meg egy 2013-as Kickstarter-kampányban. A projekt eredetileg 900 ezer dollárt célzott meg, végül azonban több mint 4 millió dollár gyűlt össze, nagyrészt a közösségi finanszírozásnak köszönhetően.

Hirdetés

A Mighty No. 9 fejlesztését azonban hosszú csúszások kísérték, és amikor a játék 2016-ban végül megjelent, vegyes kritikai és piaci fogadtatásban részesült, ami jelentősen megtépázta a stúdió hírnevét. A Comcept emellett több olyan projekten is dolgozott, amelyek végül sosem jutottak el a megjelenésig, köztük a Red Ash: The Indelible Legend és a Kaio: King of Pirates. Utóbbi esetében a kiadó Marvelous később 3,8 millió dolláros veszteség leírását jelentette be sikertelen fejlesztés miatt.

A stúdió 2017-ben a Level-5 tulajdonába került, az üzlet részleteit nem hozták nyilvánosságra, a Comcept pedig idővel a Level-5 oszakai irodájaként működött tovább. Keiji Inafune végül 2024-ben távozott a cégtől, amelyet 2025 tavaszán teljesen beolvasztottak a Level-5-ba, megfosztva identitásától. Most pedig ez a folyamat jogilag is lezárult. A Mighty No. 9 mellett a Comcept többek között a Microsoft számára készülő ReCore fejlesztésében is részt vett az Armature Studio oldalán, valamint közreműködött a Yaiba: Ninja Gaiden Z, a Soul Sacrifice és a Fantasy Life Online munkálataiban is.

Inafune pályafutása során gyakran fogalmazott meg kemény kritikákat a japán játékiparral szemben, különösen a 2010-es évek elején. Többször hangsúlyozta, hogy az iparág strukturális válsággal küzd, és szerinte önámítás azt gondolni, hogy minden rendben van. Egy 2012-es GDC-előadásán arról beszélt, hogy a japán fejlesztőknek és kiadóknak változtatniuk kell a hozzáállásukon, egy évvel később pedig már arról, hogy a túlélés a tét. Véleménye szerint csak akkor lehet bizonyítani a japán játékfejlesztés erejét, ha világszinten is képesek lesznek alkotásaikkal az év legjobb tíz játéka közé bekerülni. Ez, utóbbi kétségtelenül sikerült, elég csak az Elden Ringre, a The Legend of Zelda: Breath of the Wildra és folytatására, a Monster Hunter Worldre, az új Resident Evil epizódokra és remake-ekre vagy a Final Fantasy VII Remake-re gondolni

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)