Hirdetés

A Naughty Dog fejlesztőit is elérte a leépítési hullám

|

Az Uncharted és a The Last of Us játékok mögött álló stúdiónál is elbocsátásokra került sor.

Hirdetés

Az utóbbi hetekben egyre kevésbé tűnnek biztosnak a videójátékos szektorban betöltött állások. Jókora elbocsátási hullám söpör végig a stúdiókon, ami több nagy céget is elért már. Nemrégiben számoltunk be például arról, hogy ismét leépítések történtek a Blizzardnál, ahol számos Hearthstone-fejlesztőt bocsátottak el átszervezésre hivatkozva, de a Tomb Raider fejlesztői sem maradtak ki a buliból, az év első felében pedig a Microsoft és a Bethesda is jelentősen megritkította az állományát.

Idő kérdése volt csak, míg a Sony belsős stúdióit is eléri a futótűzként terjedő karcsúsítás. Most a Naughty Dog háza táján is sor kerül rá, és bizony igen jelentős számban távoznak rövidesen a cégtől.

Hirdetés

A stúdiónál ráadásul több részleg is érintett, sajtóértesülések szerint a művészeti ágazattól kezdve egészen a gyártási szekcióig mindenhonnan távoznak, azonban a legtöbb embert a minőségbiztosítási és a tesztelési (QA) részlegről küldik el. A információk alapján nagyjából 25 munkatárs érintett a dologban, azonban fontos kiemelni, hogy teljes munkaidős alkalmazottak nincsenek a távozók között. Valószínűleg ebből fakad az is, hogy a most elbocsátott dolgozók semmilyen végkielégítésben nem részesülnek majd. A szerződésüket egyébként hivatalosan csak október végével bontják fel, így addig még munkában maradnak.

Néhány hónappal ezelőtt azonban olyan kulcsemberek is elbúcsúztak a cégtől, mint például Evan Wells, a stúdió egyik társelnöke, aki Naughty Dognál töltött 25 év után nyugdíjba vonult. Ezzel egyidőben Neil Druckmann a stúdió első számú elnöke lett és bejelentette, hogy átszervezik a felsővezetést.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha minden igaz a stúdió egyébként már nagyban dolgozik a The Last of Us folytatásán, valamint jó ideje készül már az ehhez kapcsolódó többjátékos spin-off is, ami viszont egyelőre parkolópályára került. Mindezek mellett egy teljesen új, eddig még meg nem nevezett, de megerősített játék is terítéken van, azonban ennek a hivatalos leleplezésére minden bizonnyal várnunk kell még pár évet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)