Az iPhone Duo még meg sem jelent, de a legtöbb újítása már ott is van a Samsung Galaxy Foldon
Nagyon úgy néz ki, hogy az Apple látványos megoldásai Galaxy Foldokon is megvalósíthatók lennének, csak a Samsungnak nem jutott ilyesmi az eszébe.
Nagyon úgy néz ki, hogy az Apple látványos megoldásai Galaxy Foldokon is megvalósíthatók lennének, csak a Samsungnak nem jutott ilyesmi az eszébe.
Még a számok sem mindig igazolják a Sonyt. Mármint a profit abszolút, viszont az eladási adatok alapján van helye még a lemezes kiadásoknak a piacon.
A vásárlókat a további áremelkedéstől való félelem hajthatja, az Nvidia pedig továbbra is leuralja az asztali videokártyák piacát.
Az OpenAI vezetője csatlakozott az Anthropic független biztonsági ellenőrökről szóló vállalásához, de közös fejlesztési szünetet egyelőre nem jelentettek be.
Négy NBA 2K27-mintás csúcskártya vár gazdára, és nem kizárólag játékfelvételekkel lehet indulni.
Zágrábban megkezdődött az önvezető taxik tesztje.
Az Uber vezetője szerint az elbocsátásokkal megtakarított pénzből az utasok is profitálhatnak, bármit is jelentsen ez a gyakorlatban.
A biztonsági megoldások nem tartanak lépést az AI képességeivel, ezért önkéntes lassításokra és közös követelményekre van szükség.
Túl jól sikerült a vicc, úgyhogy mostantól ingyen töltheted le a Mini Fan Cube terveit. Felesleges, csodálatos.
Több mint 6,2 millió személyautót exportált Kína január és augusztus között, ebben az európai, és azon belül is a magyar gyárak is fontos szerepet kapnak.
Egy sor végtelenül frusztráló bluetooth-os hibát javít a Windows 11 új előzetes frissítése.
A harminc humanoid és négylábú robot - még - nem ébredt öntudatra és lett empatikus, csak az AI és az automatizáció szigorúbb szabályozásáért tüntettek a gazdáik.
A Google eltávolította egyetlen táblagépének termékoldalát a saját áruházából, úgy néz ki, hogy búcsút mondhatunk a Pixel Tabletnek.
A Cloud Rebuild akkor is friss Windows 11-et tölthet le a számítógépedre, ha a telepített rendszer már el sem indul.
A hírek szerint egy tenger alatti kábelek észrevétlen megbénítására tervezett technológiát teszteltek.
A GPT-6 Astra megjelenését követő iszonyatos terhelés miatt átmenetileg nem lehet előfizetni a ChatGPT Pro csomagjára.
A Chrome 153 összesen 230 biztonsági hibát javít, de a védelem csak a böngésző teljes újraindítása után lép életbe.
Az amerikai elnök szerint a legnagyobb veszély az, ha lemaradnak Kínától. A verseny folytatódik, a biztonság pedig a háttérbe szorul.
A Samsungot nem nyűgözte le az Apple hajtogatós telefonja, de mondjuk ők valószínűleg sejtették, hogyan fog kinézni az új iPhone.
Öt operációs rendszer új változata is ugyanazon a napon válik elérhetővé, néhány nappal az iPhone 18 Pro bolti premierje előtt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)