A kiszivárgott előzetes visszajelzései miatt csúszik a Crysis Remastered
Ma számítottunk a felújított Crysis trailerére, de a csapat ehelyett szomorú hírt közölt.
Ma számítottunk a felújított Crysis trailerére, de a csapat ehelyett szomorú hírt közölt.
Persze a bírósági ügyet nem ússza meg ennyivel a Nintendo.
A Fortnite pályát elárasztó víz az Early Access-t is elmosta.
Míg az év első felében lepkehálóval kellett vadászni az érdekes címeket, most egy hónapon belül jön egy rakás izgalmas újdonság.
A Microsoft Store gyakorlatilag mindent elárult Crysis Remasteredről a holnap nagy bemutató előtt.
Ráadásul ez a 3DS-re megjelent Bravely Second: End Layer, ami simán lenyomta a SpongeBob SquarePants: Battle for Bikini Bottom remake-jét.
Mi értjük, hogy a játékfejlesztés nehéz, de azért meglehetősen fura, hogy egy áprilisi tréfának indult, könnyed játék ennyit csúszik.
A Minecraft Dungeons kalandorai hamarosan indulhatnak a dzsungelbe új szörnyeket ölni, és új zsákmányt keresni.
A West of Dead egy egészen különleges vadnyugati játék, ami egyben roguelike is, és az egyveleg kiválóan működik.
A hibajavítások mellett némi újdonság is helyet kapott a Bethesda játékának legújabb frissítésében.
Ha rongyosra játszottátok már az Overcooked 2-t, akkor is lesz miért újra elindítanotok a játékot.
Komoly XP mennyiséggel jutalmazza a Fortnite, ha megtalálsz három úszógumit, így érdemes lesz benézni Deadpool partihajójára.
Akik szerették az eredeti Castlevania játékokat, azok hamarosan kapnak egy újabb adagot a sötét, gótikus akció-platformer élményből.
A Pokémon Unite-ban 5v5-ös harcokat hívhatunk zsebszörnyeket irányítva.
A Fortnite Party Royale módjában június 25-én egy újabb koncert kerül megrendezésre. Nem lesz lövöldözés, csak virtuális bulizás.
Az Apex Legends új platformokra jelenik meg hamarosan, erről mesélt Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója.
A játékmenetet sokkal taktikusabbá tevő rajongói alkotás újabb frissítést kapott, mely tovább finomhangolja az átalakított mechanikákat.
Már a kívánt összeg tízszeresét gyűjtötték össze a támogatók, új célok nyíltak meg.
Az eredeti játék az előzménytrilógia nyitódarabjával egy időben látott napvilágot, és kifejezetten sikeres volt.
Az Electronic Arts a Need for Speed sorozat egyik későbbi részét cibálná újra elő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)