Harry Potter: Wizards Unite - jövőre csúszik a varázslós mobiljáték
Korábban még úgy volt, hogy 2018 második felében számíthatunk a Pokémon GO készítőinek újdonságára, de változtak a tervek.
Korábban még úgy volt, hogy 2018 második felében számíthatunk a Pokémon GO készítőinek újdonságára, de változtak a tervek.
A 6.30-as frissítés a Save the World módot is feldobja egy kicsit.
Vadonatúj játék készül a Halálos iramban filmek alapján, amihez most meg is érkezett az első trailer.
Elég lesz csak lepakolni valahova az új kütyüt, és máris van egy tökéletes védelmi eszközünk.
Egy szokatlanul nagy listával jelentkezünk most nektek.
Továbbra is áll a bál a Diablo háza táján, a Blizzard pedig igyekszik csillapítani a kedélyeket.
A Diablo Immortal csak a kezdet lesz. Viszont a PC-s játékosokról sem feledkeznek el, továbbra is több még be nem jelentett Diablo projektet fejlesztenek.
Jól ismert streamerek és profi játékosok lépnek be a ringbe. A tét nem kicsi, így a meccsek biztosan izgalmasak lesznek.
A Blizzarddal együtt dolgozó NetEase a kínai játékmédiának válaszolt néhány kérdésre. Kiderült például, hogy PC-n is nyugodtan játszhatjuk majd az Immortalt.
Már 100 millió kalandor fordult meg a Blizzard máguspókeres kocsmájában.
Ingress Prime néven adta ki a Niantic a feljavított kiadást.
Nem lesz ezt olyan egyszerű megoldani, de a Fortnite csapata azért dolgozik rajta.
A játékban régóta pörgő kocka végre felrobbant, és teljesen átrendezte a pálya tavának látképét.
Nem leszünk rákényszerítve, hogy csapatban szeleteljük fel a Diablo Immortal démonjait, de az már biztos, hogy ha nem tudunk kapcsolódni a világhálóhoz, nem fogunk tudni játszani.
A puska leginkább egy AK-47-re hasonlít, és a fejlesztők ígérete szerint elég komoly pusztításra lesz majd képes.
Egy kis retro Runescape-ezés jöhet? Vagy inkább focistákat menedzselnétek?
A tegnapi bejelentés sokakat szíven ütött, és a csalódottságuknak hangot is adtak.
A Blizzard és a NetEase összeálltak, hogy leszállítsanak egy a nagy öregekhez hű akció-RPG élményt.
Már az idei Blizzard műsor előtt kiderült az év utolsó kártyacsomagjának témája.
Hamarosan megérkezik a mobilos stratégiai játék, addig egy felkészítő videóval tanulhatjuk meg a működését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)