PCW logó
PCW

Csoda az új Windows 11 Start menü, de vannak még meglepetések a következő frissítésben

|

Már folyik a tesztelés és a Microsoft tényleg egy olyan Start menüt ad neked, amilyet szeretnél.

A Microsoft hivatalosan is megkezdte a Windows 11 átalakított Start menüjének tesztelését, az új verzió a bétában már elérhető és sok olyan funkciót ígér, amire hosszú ideje várunk.

A Microsoft blog alapján az egyik legfontosabb újdonság, hogy a Start menü szinte minden eleme ki- és bekapcsolható lesz. Eddig csak az ajánlott tartalmakat megjelenítő rész eltüntetésére volt lehetőség, mostantól azonban elrejthetjük a kitűzött alkalmazásokat, az összes program listáját vagy akár a nemrég használt fájlokat tartalmazó szekciót is.

A Microsoft emellett átnevezte a korábbi "Recommended" részt "Recent"-re, ami mostantól elsősorban a legutóbb megnyitott fájlokat és alkalmazásokat jeleníti meg és mondjuk nem reklámokat.

Új lehetőségként megjelent a Start menü méretének kiválasztása is, tehát lehet válogatni, hogy a hagyományos, nagyobb felületet használjuk, vagy egy kompaktabb változatot. Láthatóan tényleg a testreszabhatóság volt a Microsoft fő célja, mert gyakorlatilag minden fő elem eltüntethető a Start menüből, akár teljesen ki is pucolhatjuk, bár ennek a gyakorlatban nem sok értelme lenne. De meg lehet csinálni.

A Start menü átalakítása mellett a Micro tovább dolgozik a Windows 11 régi, elavult felületi elemeinek modernizálásán is. A Microsoft egyik vezető dizájnere megerősítette, hogy több örökölt rendszerablak új külsőt kap, ahogy a fájlmásolási ablakokat is újrarajzolták és várhatóan a következő lépés a fájlmegnyitási és mappaböngészési párbeszédablakok frissítése lesz.

A fejlesztések egyelőre csak a tesztverziókban érhetők el, így a végleges megjelenésig még változhatnak egyes funkciók, de ez itt bizony egy újabb bizonyíték arra, hogy a Microsoft mostantól tényleg a felhasználói visszajelzések mentén igyekszik fejleszteni a Windowst. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)