PCW logó
PCW

Hamarosan sokkal jobb lesz Windows Insidernek lenni

|

Leegyszerűsödik és átláthatóbbá válik a teljes program, úgyhogy jobban megéri majd részt is venni benne.

A Microsoft átalakítja a Windows Insider Programot, amivel egyszerre próbál rendet tenni az eddigi bonyolult rendszerben és reagálni a kritikákra. Ez az egyik legnagyobb strukturális változás az elmúlt években, és őszintén szólva eléggé örülünk neki.

A legszembetűnőbb változás a csatornarendszer egyszerűsítése. A korábbi, sokak számára nehezen átlátható Dev, Canary és Release Preview felosztást két fő ágra húzzák össze, tehát lesz a Beta és Experimental. Ez a lépés kifejezetten azt célozza, hogy a felhasználók könnyebben megértsék, mire számíthatnak egy adott buildtől, és ne kelljen találgatniuk a stabilitás vagy a funkciók állapota kapcsán.

Emellett fontos újítás, hogy a felhasználók egyszerűbben válthatnak majd a csatornák között, vagy akár ki is léphetnek a programból anélkül, hogy teljes rendszer-újratelepítésre lenne szükség. Ez egy gyakori panasz volt korábban, és sokakat visszatartott a részvételtől.

A változások nem csak szerkezeti szinten érkeznek, az új előzetes verziókban hangsúlyosan jelennek meg olyan funkciók, amelyek a mindennapi használhatóságot javítják. Ilyen például a Windows Update feletti nagyobb kontroll, ahol a felhasználók szüneteltethetik a frissítéseket, elkerülhetik a kényszerített újraindításokat, és jobban szabályozhatják, mikor települjenek a frissítések. 

Az Insider Program szerepe eddig is kulcsfontosságú volt, hiszen itt tesztelik azokat a funkciókat, amelyek később minden Windows-felhasználóhoz eljutnak. Mindez egyébként azok számára is fontos, akik nem vesznek részt a programban. A stabilabb, jobban tesztelt frissítések végül mindenkihez eljutnak, így az Insider rendszer javítása közvetlenül hat a Windows általános minőségére is.

A bevezetés fokozatosan történik, és a Microsoft várhatóan tovább finomítja a rendszert, különösen a visszajelzések feldolgozását és a kommunikációt illetően, ami mindenki számára egy győzelem lesz.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)