PCW logó
PCW

Visszatért a Boeing Starliner, de az asztronautákat az űrben hagyta

|

Nem kockáztatták meg, hogy az űrhajósok is a fedélzeten tartózkodjanak a hazaút során.

Részsikerként könyvelheti el a NASA és a Boeing a Starliner űrkapszula első emberes misszióját: a kétfős legénység ugyan épségben megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra még júniusban, ám az odaúton és a dokkolás során észlelt meghibásodások miatt a hazatérésük időpontja egyre csak tolódott. Végül az a döntés született, hogy Barry E. Wilmore-nak és Sunita Williamsnek a tervezett 8 nap helyett 8 hónapig kell élveznie az ISS vendégszeretetét. Még szerencse, hogy egyiküknek sem a mostani az első rodeója, tapasztalt asztronautákról van szó.

Várhatóan februárban érezhetnek majd ismét talajt a lábuk alatt, amikor a SpaceX Crew Dragon kapszulájával visszatérnek a Földre két másik, a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő űrhajós társaságában.

Ami a Boeing Starlinert illeti, a módosított terveknek megfelelően péntekről szombatra virradó éjszaka elindult haza, majd a körülbelül hatórás út végén behatolt a légkörbe, és megkezdte ereszkedését. Az amerikai űrkutatási hivatal közlése alapján magyar idő szerint reggel 6 után pár perccel egy darabban landolt az új-mexikói White Sands űrkikötő területén. Még egy rövid felvételt is nyilvánosságra hozott a NASA a célba érés utolsó pillanatairól.

"Örülünk, hogy a Starliner épségben hazaért. Ez a tesztrepülés rendkívül fontos volt a NASA számára a Starliner-rendszer jövőbeli küldetései előkészítése szempontjából. Rengeteg értékes tanulsággal gazdagodtunk, amelyek lehetővé teszik a hosszú távú sikereket. Szeretném megdicsérni a teljes csapatot az elmúlt három hónapban végzett munkájáért és elkötelezettségéért"

- kommentálta a Starliner földet érését Steve Stich, a NASA kereskedelmi legénységi programjának vezetője.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)