PCW logó
PCW

Végre tart egy tisztességes bemutatót az AMD, már tudjuk, hogy mikor mesél az RX 9070 részleteiről

|

Na, most kezdjen el mindenki imádkozni szépen azért, hogy a piros csapat ne essen hanyatt a saját árazásában.

Nagy összecsapást ígér a tavasz, ugyanis jelen állás szerint mind az Nvidia, mind az AMD február végén/március elején készül hadba küldeni a legfontosabb videokártyáit. Ami a piros csapatot illeti, ők a szokásokkal ellentétben ugyan megjelentek a CES-en, és megvillantottak ezt-azt, a nagy kártyabemutatókat későbbre hagyták. Kaptunk fotókat, videókat és szivárgások is érkeztek szép számmal, de a valódi ismertető és persze a megjelenés is későbbre maradt.

Most viszont már karnyújtásnyira vannak csupán a gyártó újdonságai, ugyanis a Ryzen és Radeon termékcsaládért felelős alelnök, David McAfee végre tudatta velünk a pontos dátumot. Az AMD egy nagy bemutatót fog tartani február 28-án, délután 2-kor, melynek a témája természetesen az RX 9000-es széria lesz.

McAfee azt is elárulta, hogy a 9070-es kártyák március elején kerülnek majd a boltok polcaira, ami azt jelenti, hogy éles versenyhelyzet fog kialakulni köztük és az Nvidia ugyancsak akkortájt debütáló 5070-es modelljei között.

Az RDNA 4-ről jelenleg jobbára csak szivárgások útján tudunk pár konkrétumot, noha az AMD nagyon lelkesen mesélt az új kártyákhoz kötődő FSR 4 képességeiről. Meglátjuk, hogy egy új skálázó megoldást mennyire találnak majd vonzónak a potenciális vásárlók, de ezen a ponton nem is érdemes már találgatni. Napokon belül minden kiderül.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)