PCW logó
PCW

Túl vagyunk az év legnagyobb napkitörésén, és ki tudja, mi jön még a napokban

|

Rádiózavarokat észleltek világszerte, és még csak most jön a java.

Az elmúlt napokban látványosan felpörgött a Nap aktivitása, és ennek hatásai már a Földön is érezhetők voltak. Május 13-án az AR4086 jelű napfolt egy X1.2-es erősségű kitörést produkált, amit május 14-én hajnalban az AR4087 folytatott egy M5.3-as, majd egy X2.7-es, végül egy M7.7-es flairel. Ezek a sugarak rövidhullámú rádiózavarokat okoztak világszerte, különösen a nappali oldalon: Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Afrikában és Ázsiában is megzavarták a kommunikációs rendszereket.

A jelenség nem szokatlan, de most a mértéke és az egymást követő intenzív kitörések miatt szakértők is felfigyeltek rá. A napkitörésekből érkező sugárzás az atmoszféra alsóbb rétegeit ionizálja, ezzel blokkolva vagy elnyelve a rövidhullámú rádiójeleket, amelyeket például hajózásban, repülésben és rádióamatőr körökben használnak. A mostani X2.7-es flare már komoly kategóriának számít, habár messze van a tavaly októberi X9-es rekordtól.

A szerdai X2.7-es eseményhez ráadásul koronakidobódás (CME) is társult - egy több millió tonnás plazmafelhő, ami jelen esetben nem a Föld, hanem a Mars felé indult. A NASA előrejelzése szerint május 18-án éri el a vörös bolygót, ahol akár sarki fényhez hasonló jelenségeket is kiválthat.

De a helyzet nem marad békés sokáig: az AR4087 nevű napfolt most halad át a Nap Föld felé eső oldalára, és ha hasonló aktivitást mutat, mint az elmúlt napokban, akkor már nem ússzuk meg ennyivel. A NOAA előrejelzése szerint 65% esély van újabb közepes (M-osztályú), és 30% esély erősebb (X-osztályú) kitörésre. Ha ezekhez CME is társul, akkor geomágneses viharokat is kaphatunk a nyakunkba, ami akár sarki fényt is jelenthet az égbolton.

Most még csak a naptevékenység árnyéka vetült ránk, de ha az AR4087 valóban folytatja a sort, akkor napokon belül látványosabb következmények is jöhetnek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)