PCW logó
PCW

Szabadalmi irat leplezte le a Nintendo Switch 2 kontrollereinek működését

|

A hivatalos bemutatóra várva az izgatott közösség gyakorlatilag mindent előásott a Nintendo Switch 2 kontrollereivel kapcsolatban.

A Nintendo Switch 2 részleteit még mindig nem ismerjük, de az első trailernek köszönhetően már tudjuk, hogy hogyan néz ki, és mikor fog igazán bemutatkozni. Az április 2-án, délután megrendezésre kerülő Nintendo Direct mindent felfed majd az új konzol és annak első játékai kapcsán, de nem kell két hónapot várnunk a kontroller részleteinek kiderítésére. Egy szabadalmi iratnak köszönhetően már szinte mindent tudunk az új irányítókról.

A korábbi szivárgásokat látszik megerősíteni a rajzokkal megtoldott ismertető. A lényeg, hogy a két oldalsó Joy-Con két-két mágnessel fog csatlakozni a képernyő oldalára, melyeket a kontrollereken elrejtett gombokkal oldhatunk ki, és húzhatunk le róla.

A Joy-Conok oldalán található érzékelők lehetővé teszik majd az egér-szerű használatot, tehát például az egyikkel egy stabil felületen csúsztatva irányíthatjuk majd a kameramozgást, másikkal pedig mozoghatunk.

Mint a Nintendo minden innovációjának esetében, itt is a játékgyártókon lesz majd az új funkcionalitás felelőssége. Rajtuk múlik, hogy hogyan hasznosítják az új lehetőségeket, de lövöldéket például biztosan könnyebb lesz majd így mozgatni, mint a tradicionális karokkal.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)