PCW logó
PCW

Nagyon közel lehet a Steam Frame érkezése

|

Egy bennfentes szerint a Valve már kiküldte a VR-szemüveg tesztpéldányait.

Gyaníthatóan ugyanazt a stratégiát követi a Valve, amit a Steam Controller és az erősen készlethiányos Steam Machine esetében is, vagyis az utolsó pillanatig halogatja a Steam Frame rajtjának bejelentését, így jelenleg csupán megbízhatónak tartott szivárogtatókra információmorzsáira támaszkodhatunk. A jellemzően jól értesült SadlyItsBradley a Gamertag VR podcastjában megerősítette a korábbi pletykákat, amelyek szeptemberi megjelenést vetítettek előre, sőt azt is elárulta, hogy a tartalomgyártók, illetve a sajtó képviselői már megkapták az első példányokat.

Ha minden igaz, az előrendelések indulására akár egy héttel a szállítás megkezdése előtt sor kerülhet, így a szeptember 14-i dátum különösen fontos lehet. SadlyItsBradley ugyanakkor elismerte, hogy a korábbi hírek között volt némi kavarodás a pontos időzítést illetően, ám szerinte a szeptember közepi megjelenési ablakra vonatkozó információk helytállóak.

A tesztpéldányok állítólag már augusztus 24-én eljutottak a tesztelőkhöz, és több jele is van annak, hogy a háttérben gőzerővel készülnek a Steam Frame-ről szóló beszámolók. A Linus Tech Tips csatorna például már utalt arra, hogy dolgozik a headset tesztjén, miközben egy fáradtnak tűnő Linusról készült fotó is előkerült, feltűnő vörös csíkkal a homlokán. Nagyon úgy fest, hogy a techvideós alaposan elmerült a VR-játékok világában, köztük azokban a címekben, amelyeket a Valve kifejezetten a Steam Frame kompatibilitási oldalán ajánl.

A rajt közeledtére egy másik érdekes jel is utal. Egy VR-játék fejlesztőjének küldött, majd a Redditen és a közösségi médiában megjelent e-mail szerint a Valve szeptember 14. és 21. között egy egyelőre be nem jelentett vásárt tarthat a Steam áruházban. Ez éppen kapóra jönne azoknak, akik az egyelőre ismeretlen árú, de roppant drágának jósolt Steam Frame mellé VR-játékokat is beszereznének.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)