PCW logó
PCW

Elfogyott a legolcsóbb Steam Deck, nem is készül több belőle

|

A Valve szép csendben kivezeti a kézi konzol belépőszintű LCD-verzióját.

Közvetlenül az ünnepek előtt kellemetlen pofonba szaladhatott bele, aki valamelyik szerettét vagy saját magát a három Steam Deck-modell legolcsóbbikával szerette volna meglepni. Az utóbbi hónapokban többször is leakciózott kézi konzolból ugyanis egy sem maradt már a Valve raktáraiban. Utánpótlásra pedig felesleges válni, mert a hivatalos oldal világosan közli, hogy az LDC-kijelzővel és 256 GB tárhellyel forgalmazott variáns gyártása is leállt.

A használtpiacon várhatóan még jó ideig felbukkannak majd ezek a modellek, de a döntés azért így is fájdalmas, főképp azért, mert maguk 419 eurójával megfizethetőnek számítottak, és az egyik legjobb ár-érték arányú ajánlatot jelentették a piacon. Most már csak a drágább OLED-változatok elérhetők 569 vagy 679 euróért. E két modell között a különbség a tárhely méretében keresendő, az előbbi 512 GB-ot, az utóbbi 1 TB-ot kínál. Ezzel a döntéssel eltűnt az az árelőny, amit a Steam Deck az olyan konkurensekkel szemben élvezett, mint az Asus ROG Ally vagy a Lenovo Legion Go S. Persze a SteamOS még mindig mellette szól.

A döntés oka nem ismert, de több lehetséges magyarázat is felmerült:  egyesek szerint a memóriahiány és az emelkedő DRAM-árak komoly nyomást helyeznek a gyártókra, és ez a Valve jövőbeli terveire is hatást gyakorolhat. Már korábban felröppentek pletykák arról, hogy a cég esetleg késlelteti a következő Steam Machine érkezését is hasonló okokból. Mások úgy vélik, egyszerűen eljött az idő, hogy több mint három év után a Valve lezárja az LCD modell életciklusát, és teljes mértékben az OLED-vonalra álljon át.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)