PCW logó
PCW

A memóriaválság tényleg elérhette a Samsungot, jönnek az áremelések

|

Már reménykedtünk benne, hogy megússzuk a dolgot, de nem. A legfrissebb jelentések szerint tényleg megugranak a címkék.

Néhány hónappal ezelőtt még csak pletykák keringtek arról, hogy káosz van a Samsung főhadiszállásának falai között. Ugyan a Galaxy S26-os széria keményen beindult és az emberek lendületesen rendelték az új készülékeket, a gyártó alig tudott lépést tartani az igényekkel a memóriaválság miatt. Március óta szerencsére megfogyatkoztak a baljós jelentések, de a GSMArena egy görög lapra hivatkozva most azt állítja, hogy közel sem enyhült a helyzet, sőt.

A hírek szerint a Samsung arra készül, hogy júniusban megemelje a Galaxy S szériás készülékek, illetve a Galaxy Z Fold7 és a Z Flip7 modellek árait úgy 100 euróval (~ 36 000 forinttal). Erre ugyan nem tért ki a forrás, de ez jó eséllyel azt is jelentheti, hogy az épp bemutatásra készülő újgenerációs, hajtogathatós modellek is a vártnál magasabb árakon kerülhetnek piacra.

Ami az S szériát illeti, ott a jelentések nem említik a specifikus modelleket, így valószínűleg minden készülék ára megugorhat. Az igazán szomorú része ennek az az, hogy az elemzők szerint 2026 második felében minden más gyártó is követi majd a Samsung példáját. Ugyan nem közlünk horrorsztorikat a memória és tároló hardverek helyzetéről, de a probléma még nem múlt el és az nagyban befolyásolhatja majd az összes elektronikai eszköz árazását.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)