PCW logó
PCW

A Pixel 11 is megkaphatja a Googlebook újdonságát

|

Egy érdekes és látványos kis dizájnelem egyesítheti a Google hardvervonalát.

A Google-t láthatóan nem érdekli, hogy az emberek már nem tudják követni, melyik Gemini mit csinál. A cég mindenbe mély AI integrációt épít, köztük a Googlebookba is, aminek első változatai idén ősszel fognak piacra kerülni. Ezeket ugyan különböző gyártók fogják összerakni, de a közös elem (a szoftveren kívül) egy LED csík lesz, ami értesítés vagy AI feladatelvégzés jelzőjeként is funkcionálhat.

Az előzetes pletykák alapján úgy tűnik, hogy a Pixel Glow bizony ott lesz a Pixel 11-en is. A kameraszigetet körülvevő fényár ugyan színesebb jelzéseket kínál majd, mint a Nothing Phone hátlapi fényei, de a lényeg ugyanaz lesz.

A pletykára ráerősített a Google I/O 2026-os prezentáció is, ahol egy AI képgenerálási demó egy kamerasziget körül világító készüléket mutatott. Itt fényekért jó eséllyel csak a Gemini volt felelős, lévén a képen egy Pixel 10 Pro látható, de a termékvonal szerelmesei ezt a korábbi pletykák megerősítéseként értelmezték.

Akárhogy is, adná magát a dolog. A Google egyértelműen ki akar építeni egy ökoszisztémát és egy kékes-lilás fénysáv összehúzhatja a termékeket még úgy is, hogy azokat különböző gyártók fogják leszállítani.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)