PCW logó
PCW

Pat Gelsinger alábecsülte az AI jelentőségét

|

Az Intel korábbi vezére elismerte, hogy hibázott, és emiatt a cég lemaradt a versenyben.

Miközben az AI iparág rakétaként száguldott előre, az Intel valahol a kifutópályán ragadt, és most már maga a cég decemberben lemondott vezérigazgatója, Pat Gelsinger is elismeri: komolyan alábecsülték a mesterséges intelligencia jelentőségét. A Nikkei Asia beszámolója szerint Gelsinger utólag úgy látja, nemcsak ő, hanem gyakorlatilag mindenki más is rosszul mérte fel az AI térnyerését - de a történet szempontjából az Intel balsikerének súlyát ez aligha enyhíti.

A kék csapat éveken át képtelen volt versenyképes AI-gyorsítókat piacra dobni, és bár a Gaudi termékvonal már létezik, valós piaci áttörést nem hozott. A nagy felhős cégek szinte rá sem néztek, miközben az Nvidia és az AMD már jó ideje ráfeküdtek a modelltréningekre, és mostanra ők dominálják az iparágat.

Gelsinger maga is elmondta, hogy annak idején az "inferencia" jelentőségét emelte ki - szerinte ez lesz majd az AI motorja -, miközben a piac épp a nagy nyelvi modellek tanításával volt elfoglalva. Közben olyan legendás nyilatkozatokat is tett, mint hogy az Nvidia CUDA-ja csupán egy "vizesárok", amit könnyű lesz átszelni. Nos, nem sikerült. Az Intel szinte egyetlen értékelhető AI-fegyvere sokáig a Xeon processzor volt.

A vállalat új lendületként elindította a Falcon Shores projektet, de ezt is elkaszálta, és most a Jaguar Shores nevű AI-gyorsítóval próbál újra betörni a rack-scale piacra. Ezzel párhuzamosan az Intel történetének talán legnagyobb stratégiaváltása is zajlik. Lip-Bu Tan irányítása alatt az új vezetés már kevésbé fókuszál a nagy port kavart IDM 2.0 modellre, amely szerint a cég saját gyártásban készítette volna termékeit, helyette inkább régi erősségére, a dizájnra koncentrál.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)