PCW logó
PCW

Az MS-DOS 45 születésnapjára megkaptuk annak 1.0-s verzióját

|

A nyílt forráskódú csomagba még belefértek az alkotó, Tim Paterson jegyzetei is.

Már 45 éves a DOS, ezért a Microsoft úgy döntött, hogy itt az ideje kiereszteni a világba annak 1.0-s verzióját. A cég korábban közkézre adta az 1.25, 2.11 és 4.0-s verziókat, de most az első változatot kapjuk, ami már önmagában egy érdekes betekintést enged az operációs rendszer történelmébe. A nyílt forráskódú csomagban benne vannak fejlesztői snapshotok, a 86-DOS 1.0 kernel és olyan ismerős eszközök, mint a CHDSK.

A DOS fejlesztési folyamatába is betekintést nyerhetünk, köszönhetően Tim Paterson, a rendszer alkotójának jegyzetein keresztül. Az 1.0-hoz ugyanis tartoznak kézzel írt jegyzetek, idővonalak és frissítési információk, melyek mind mind hozzátesznek annak sztorijához.

Ezek egyébként kiállításra fognak kerülni az Interim Computer Museumban, mivel Peterson átadta őket a szervezetnek.

"A szoftver verzióinak kiadása azért fontos, hogy megőrizhessük és tanulmányozhassuk őket és persze helyt adhassunk önnön kíváncsiságunknak is."

A fenti sorokat Stace Haffner, a Microsoft OSPO (nyílt forráskódú iroda) kezdeményezésének és fejlesztői támogatási rendszereinek vezetője. Neki köszönhetjük részben az MS-DOS különböző változatainak felbukkanását. Ha az 1.0 történelmében szeretnétek kutakodni, az ezzel kapcsolatos Github oldalt itt fogjátok megtalálni.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)