PCW logó
PCW

Az első köröd ingyen lehet a MOL Bubival

|

Ha van BudapestGO bérleted vagy korábban előfizettél a szolgáltatásra, akkor ingyen tesztelheted az új rendszert.

A Budapesti Közlekedési Központ bejelentette, hogy hamarosan elindul az új generációs Mol Bubi nyilvános tesztje, amiben bizonyos felhasználók ingyen vehetnek részt.

A lehetőség azok számára érhető el, akik jelenleg érvényes közösségi közlekedési bérlettel rendelkeznek a BudapestGO alkalmazásban, illetve azoknak is, akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves Mol Bubi-bérletet vásároltak.

A teszt csütörtökön indul, a részvételhez pedig péntek és hétfő reggel 10 óra között lehet regisztrálni a BKK MOL Bubi aloldalán.

Az első körben ötezer jelentkező próbálhatja ki az új rendszert, de később fokozatosan bővülni fog a létszám.

Ha regisztráltál és kiválasztottak, akkor e-mailben kapsz részletes tájékoztatást a teszt feltételeiről és a kerékpárok használatáról.

Az éles indulást követően összesen 3300 kerékpár áll majd rendelkezésre Budapesten, ebből 2500 hagyományos és 800 elektromos bicikli. A BKK tervei szerint a későbbiekben tovább bővítik a flottát, így még több felhasználó számára válhat elérhetővé a közösségi kerékpárszolgáltatás.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)