PCW logó
PCW

A Microsoft most kirúgások helyett önkéntes nyugdíjprogramot hirdet a dolgozóinak

|

Az önkéntes nyugdíjprogramban akár az amerikai dolgozóik 7%-a mehet el pihenni.

A Microsoft a történetében először önkéntes nyugdíjprogram bevezetésére készül az Egyesült Államokban, ami a vállalat dolgozóinak akár hét százalékát is érintheti. A The Verge által megszerzett belső dokumentumok szerint a lehetőség azok számára lesz elérhető, akik vezetői szinten vagy az alatt dolgoznak, és életkoruk valamint szolgálati idejük összege eléri legalább a hetvenet.

A program részleteit 2026. május 7-én ismertetik az érintett munkavállalókkal és vezetőikkel. Amy Coleman, a Microsoft humán erőforrásért felelős vezetője szerint a kezdeményezés célja, hogy az érintettek számára választási lehetőséget biztosítson a pályájuk következő szakaszáról, jelentős vállalati támogatás mellett.

"A cél az, hogy lehetőséget adjunk az érintetteknek, hogy megtegyék a következő lépést […] nagylelkű vállalati támogatás mellett"

A cég ezzel párhuzamosan a juttatási rendszerét is módosítja, a tervek szerint a jövőben a részvényjuttatások kevésbé kapcsolódnak közvetlenül a pénzbeli bónuszokhoz, ami nagyobb mozgásteret adhat a vezetőknek a teljesítmény elismerésében.

Tavaly a Microsoft több mint 15 ezer munkavállalótól vált meg, ami különösen a játékipari divíziót érintették, ahol bezárták a The Initiative stúdiót, törölték a Perfect Dark rebootot és a Rare Everwild című projektjét, valamint több be nem jelentett fejlesztést is.

A szervezeti változásokkal párhuzamosan a vállalat a márkastratégiáját is finomhangolja, nemrég jelentették be, hogy a Microsoft Gaming elnevezés helyett ismét az Xbox márkát helyezik előtérbe. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)