PCW logó
PCW

Megint vásárlás nélkül kezdte el levonni a felhasználók pénzét az Apple

|

Úgy tűnik, a nyárihoz hasonló helyzet állt elő, amikor rengeteg panasz érkezett az Apple Pay szolgáltatás meghibásodása miatt.

Június végén napokig tartotta lázban az Apple szolgáltatásait igénybe vevő hazai felhasználókat, hogy a Apple vásárlás nélkül terhelte meg a számlájukat kisebb-nagyobb összegekkel az Apple Payen keresztül. Az incidens, amelyben 2 milliárd forintot meghaladó összeg vált kámforrá 780 ezer jogosulatlan terhelés során, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség és a kormány figyelmét is felkeltette.

Az MNB felszólította az érintett pénzintézeteket, hogy rögvest kezdjék meg a kártalanítást, aminek eleget is tettek, napokon belül visszakapták pénzüket a pórul járt felhasználók, így az ügy nyugvópontra került, de a jelek szerint csak átmenetileg.

A 24.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet arra a Reddit-bejegyzésre, amely alatt már több felhasználó is jelezte, hogy október 1-jén indokolatlanul, azaz vásárlás nélkül terhelték meg a bankkártyájukat. Volt, aki kommentben jelezte, hogy az ő bankja megakadályozta a levonásokat, másokat azonban ne fogadott kegyébe a szerencse. Az Apple ügyfélszolgálat az érdeklődő felhasználókkal közölte, hogy a terheléseknek nem kellett volna megtörténniük, és vizsgálják a történteket.

Egyelőre nem tudni, hogy mekkora kiterjedésű a jelenlegi hiba, sem azt, hogy hány felhasználótól próbáltak meg pénzt levonni, de akit érint az ügy, annak érdemes felvennie a kapcsolatot mind az Apple, mind a pénzintézete ügyfélszolgálatával, és jeleznie a problémát.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)