PCW logó
PCW

Még mindig az Nvidia vezeti a Steam népszerűségi listáját, a gamerek a 30-as szériánál maradnak

|

Megérkezett az év első Steam hardveres felmérés eredménye, de egyelőre az 50-es széria nem kavart fel túl sok port.

Az Nvidia 50-es szériájának első kártyái megindultak a boltok polcaira, de a nagyon szerencsésnek kell lennie annak, aki a hivatalos viszonteladóknál akar vásárolni az eBay helyett. Rengetegen másodpercekkel egy szállítmány beérkezése után már fel is vásárolják a kártyákat, és rakják fel azokat aukciós oldalakra. Talán ezért, talán a 30-as széria ereje és időtállósága miatt, de a többség továbbra is az RTX 3060-asát dolgoztatja a legújabb játékok meghajtására.

Befutott a Steam 2025-ös januári felmérésének eredménye, és az Nvidia egyértelműen uralja a Top 20-as mezőnyt, sőt a Top 40-be is csak a Radeon RX 6600, az RX 580, valamint az RX 6700XT jutottak be.

Ugyanakkor több integrált AMD és Intel chip is helyet kapott a Top 20-ban, de a Steam nem tartja számon azok típusát, csak fajtáját. Ez azért is szomorú, mert egyébként az iGPU-k szereplésének egy részét a Steam Deckhez hasonló handheldeknek köszönhetjük. Nem lenne rossz tudni, hogy melyik van többségben.

Akárhogy is, az Nvidia kártyák népszerűsége mellett a Steam önkéntes felmérésben részt vevő gamerek zöme továbbra is Intel CPU-kat használ (62,64%) és Windows 11-et futtat (53,46%). Kíváncsian várjuk, miként változnak az arányok, ahogy az Nvidia, az AMD és az Intel újdonságai szépen lassan elterjednek majd a piacon.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)