PCW logó
PCW

Lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripenje Szolnok mellett

|

A pilóta sikeresen katapultált, a baleset okát már vizsgálják.

Lezuhant a Magyar Honvédség egyik JAS 39 Gripen vadászgépe hétfő délelőtt Szolnok közelében. A baleset okát egyelőre nem ismerni, a pilóta sikeresen katapultált és életben van. Magyar Péter miniszterelnök fél 11 körül közölte, hogy a gép néhány perccel korábban zuhant le Szolnok mellett. Az előzetes információk szerint személyi sérülés nem történt, és civil infrastruktúrában sem keletkezett kár. A baleset kivizsgálása már megkezdődött.

Nem sokkal később Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is megszólalt. Elmondása szerint a pilótát mentőben vizsgálják, életben van, és a jelenlegi információk alapján sikerült úgy irányítania a bajba került gépet, hogy az honvédségi területen érjen földet.

A miniszter azt mondta, a vezérkari főnökkel együtt a helyszínre indul, és a vizsgálat előrehaladtával részletesebb tájékoztatást adnak a történtekről. Egyelőre nem tudni, milyen feladatot hajtott végre a Gripen, mi vezetett a gép elvesztéséhez, illetve pontosan hol csapódott be. A Magyar Honvédség hivatalos vizsgálata ezekre a kérdésekre is választ keres majd.

A magyar légierő JAS 39 Gripen flottáját idén nyáron két új géppel bővítették, így júniusban 18-ra nőtt a hadrendben álló magyar Gripenek száma.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)