PCW logó
PCW

Jelentős összegért talált gazdára a világ első SMS-e

|

Az NFT eladásából befolyt pénz jótékony célt támogat.

A Vodafone már jó előre bejelentette, hogy NFT-ként, azaz nem helyettesíthető tokenként fogja elárverezni a világ első SMS-ét, amelyet a szolgáltató hálózatán küldtek el 1992. december 2-án.

Az üzenetben mindössze annyi állt, hogy Merry Christmas, azaz boldog karácsonyt, de a történelmi jelentősége és az NFT-k körüli felhajtás miatt szinte garantált volt, hogy szép summát fizetnek majd érte.

Nemrég lezajlott a párizsi árverés, az első SMS-nek pedig csak fél óra kellett, hogy gazdára találjon. A névtelen vevő 107 ezer eurót, vagyis 39,3 millió forintot áldozott a rövidke üzenetre, ami remek hír az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR), mivel a teljes bevétel a szervezethez kerül.

"Az egész kezdeményezés egy ötletből indult, végül pedig valós pénz lett belőle, amit egy nagyon fontos ügy megsegítésére fordíthatunk"

- mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

"Programozókkal, kriptoeszköz-szakértőkkel, valamint árverési szakemberekkel fogtunk össze. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az ötletből valóság lett, és leüthették a kalapácsot a világ első NFT-formátumú SMS-ére, az árverésből befolyó összeget pedig a rászoruló emberek javára, egy jó célra fordíthatjuk."

Az elmúlt időszakban két hasonló árverés is történt: nemrég a Wikipedia első bejegyzését, a nyár során pedig az internet forráskódját bocsátották NFT-ként áruba.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)