PCW logó
PCW

Az Intel csak visszasunnyogott az Apple-höz

|

Kis mosolyszünet után újra gyárthat Apple chipeket az Intel.

A Wall Street Journal értesülései szerint az Apple előzetes megállapodást kötött az Intellel arról, hogy a chipgyártó a jövőben bizonyos Apple-eszközökben használt chipeket gyártson. A megállapodás pontos mérete és részletei egyelőre nem ismertek, de jelentős fordulat lehet ez a két cég kapcsolatában.

Az Apple évente több mint 200 millió iPhone-t ad el, emellett iPadekhez és Mac gépekhez is hatalmas mennyiségű chipre van szüksége, ezért stratégiai fontosságú számára a stabil gyártókapacitás.

Állítólag több mint egy évig tartó intenzív tárgyalások vezettek idáig, a lap szerint Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter többször is találkozott Tim Cookkal és az Apple vezetésével, hogy rávegye a céget az Intellel való együttműködés újraindítására. Donald Trump személyesen is lobbizott az ügyben a Fehér Házban tartott találkozókon.

Az Apple és az Intel korábban hatalmas barátok voltak, 2006-tól az Intel processzorai hajtották a MacBookokat és más Mac gépeket is, az együttműködés azonban fokozatosan háttérbe szorult, miután az Apple saját chipfejlesztésbe kezdett.

Először az A4 processzor jelent meg az iPhone 4-ben és az első iPadben, majd 2020-ban debütált az Apple Silicon a Macekben.

Az Intel az elmúlt években ezzel szemben komoly nehézségekkel küzdött, miközben az AMD és az ARM-alapú megoldások erősödtek. Ez a megegyezés viszont megmentheti őket.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)