PCW logó
PCW

Humanoid robot vehette át az érettségijét egy kínai középiskolában

|

Egy vörös palástos robot köszöntötte az iskola vezetőjét, majd át is vette az oklevelét, a meghökkentő jelenetet videóra is vették.

Szokatlan pillanatok zajlottak le egy kínai középiskola érettségi ünnepségén: egy humanoid robot is felsorakozott a végzős diákok között, majd teljesen úgy, mint társai, kezet fogott az iskola képviselőjével és átvette érettségi bizonyítványát. A furcsa, de egyben jövőbemutató jelenetet a Newsflare is megosztotta egy videóban, amely gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában.

A felvétel alapján a robot minden bizonnyal a Unitree Robotics nevű kínai cég egyik terméke, konkrétan a G1 modell, amelynek ára mintegy 16 ezer dollár, azaz közel 5,5 millió forint. A Unitree neve nem ismeretlen a technológiai hírekben: robotkutyáikat korábban katonai célokra is alkalmazták, például automata gépfegyverekkel felszerelve használta őket a kínai hadsereg.

A cég gépei azonban civil célokra is egyre gyakrabban kerülnek bevetésre. Nemrég Újpest önkormányzata is vásárolt egyet, amelyet többek között állatvédelmi célokra terveznek használni: gyerekeket oktatna a felelős állattartásról, és hosszabb távon az Állatmentő Liga mentési feladataiban is szerepet kaphat, például olyan helyszíneken, amelyek ember számára nehezen megközelíthetők.

A Unitree robotjai távirányítással is működnek, de képesek korlátozottan autonóm mozgásra is, ami lehetővé teszi, hogy előre beállított koreográfia szerint szerepeljenek akár ünnepségeken is, így lehetséges, hogy a most diplomázó "diákrobot" mozdulatai nem csupán látványosak, de programozottak is voltak. Az mindenesetre biztos, hogy a középiskola tanulói egy olyan érettségi bizonyítványt kaptak, amelyről még hosszú ideig lesz mit mesélniük.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)