PCW logó
PCW

Hivatalos: a Google Asszisztens végleg búcsúzik, a helyét a Gemini veszi át

|

A Google úgy döntött, hogy fokozatosan leállítja a 2016-ban debütált digitális asszisztensét.

Már egy ideje világossá tette a Google, hogy a Gemini képviseli az új irányt, és most hivatalosan is megkezdte a Google Asszisztens kivezetését. A digitális segéd, amely közel egy évtizeden át szolgálta az okostelefonokat, tableteket, okosotthon-eszközöket, autókat és tévéket, hamarosan csatlakozik a techóriás számos megszűnt szolgáltatásához.

A Google egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy a generatív AI-alapú interakciók felé tereli a felhasználókat, és az Asszisztens helyett a Gemini kerül előtérbe. Bár a pontos dátumot nem közölte a vállalat, annyi biztos, hogy az év végére a legtöbb mobileszközön már nem lesz elérhető az Asszisztens, és új készülékekre sem lehet majd letölteni.

A techóriás állítása szerint már most milliók váltottak a Geminire, és hamarosan az átállás automatikusan is meg fog történni. A Google tervei szerint nemcsak a telefonok és tabletek, hanem az autós rendszerek, okosórák és egyéb csatlakoztatott eszközök is megkapják az új segédet. Az okosotthon-eszközök, például az okoshangszórók és kijelzők szintén frissítésen esnek át, bár ezeknél a váltás később várható.

Azonban nem minden eszköz érintett. A Google úgy tűnik, kivételt tesz a régebbi, kevesebb mint 2 GB RAM-mal rendelkező, Android 9-et vagy régebbi operációs rendszert futtató készülékekkel, amelyek továbbra is hozzáférhetnek a Google Asszisztenshez - legalábbis egyelőre.

A változásokkal kapcsolatban a következő hónapokban várhatók további részletek, de az már biztos, hogy a "Hey Google" hamarosan "Hey Gemini"-re cserélődik.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)