PCW logó
PCW

Hasznos funkcióval bővült a Google készülékkereső alkalmazása

|

A Find My Device már nem csak abban fog segíteni, hogy megtalálhassuk a félredobott fülhallgatóinkat.

A tavalyi év során vált elérhetővé itthon a Google Készülékkereső, ami gyakorlatilag az Apple-féle Find My megfelelője. A kis apróság segít megtalálni nekünk az okosóráinkat, füleseinket és minden eszközünket, amit csak hozzá tudunk kötni a fiókjainkhoz. A program a napokban kapott egy új frissítést, aminek köszönhetően már nemcsak kütyüket, de akár embereket is megtalálhatunk (már ha adott személyek ezt engedélyezték).

A Google Térképben eddig is lehetővé tehettük egymás megtalálását, de a Készülékkereső az eddiginél könnyebb és gyorsabb módot kínál erre. Az új funkciót egyszerűen csak a Készülékkereső új menüjében, az Emberek (Béta) felületén fogjuk megtalálni. Itt egy szép listában felsorakoznak majd azok a személyek, akik megosztják velünk tartózkodási helyüket.

Még az iOS-szel is együttműködik az új funkció, így aki a Google Térképben beállította például, hogy felfedezhető legyen, az fel fog bukkanni a Készülékkereső androidos verziójában. Természetesen ez nem olyasmi, ami nélkül ne lehetne létezni, mégis sok fejfájástól kímélheti meg a felhasználókat.

Ha a Készülékkeresőt nem találjátok meg telefonjaitokon, akkor keressetek rá a Google Play Store-ban, ahonnan ingyen letölthetitek azt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)