PCW logó
PCW

Ezek most a legnépszerűbb mobilok

|

Változatlanul két gyártó okostelefonjai dominálják a piacot.

Rendszeresen közzéteszi a Counterpoint Research piackutató cég az okostelefonok értékesítésére vonatkozó statisztikáit, amelyekből világos képet alkothatunk arról, hogy mely gyártók termékei a legkelendőbbek a világon, és közülük is mely modellek után kapkod a legtöbb vásárló. Nos, a 2024-es naptári év harmadik negyedévében (július 1 - szeptember 30.) is két gyártó mobiljai uralták a piacot, mellettük csak egyetlen szereplőnek sikerült utat találnia a top 10-be.

Aligha okozunk azzal meglepetést, ha eláruljuk, hogy továbbra is az Apple és a Samsung készülékeit választják a legtöbben, és ahogy tavaly ilyenkor, úgy most is kizárólag a Redmi fért még oda melléjük.

A Counterpoint Research piackutató cég jó szokásához híven ismét közzé tette a 2024-es év harmadik negyedévére vonatkozó statisztikáit az okostelefonok értékesítését illetően, amiből kiderül, hogy ismét az Apple készülékei bizonyultak a legnépszerűbbnek, ugyanis a lista első helyén most is iPhone modellek találhatók.

Mivel a mért időszakban az iPhone 16 modellek még nem voltak elérhetők a vásárlók számára, így a dobogón az iPhone 15, az iPhone 15 Pro Max és az iPhone 15 Pro modellek tanyáznak. A negyedik pozícióban a kifejezetten olcsó Samsung Galaxy A15 4G található, ezt követi ugyanezen telefon valamivel drágább 5G-s változata, majd a középkategóriás Samsung Galaxy A35, a szintén olcsó Samsung Galaxy A05, a nyolcadik helyre befért a 2022-es iPhone 14, utolsó előtti a Xiaomi Redmi 13C 4G, ami szintén egy pénztárcabarát mobil, a tizedik helyen pedig a Samsung Galaxy S24 tanyázik.

Counterpoint Research Az idei és a tavalyi harmadik negyedév legtöbbet értékesített készülékei.
Utóbbi nagy szó, mert a dél-koreaiaknak az elmúlt öt évben egyszer sem jött össze, hogy az S-szériás készülékekből annyi fogyjon, hogy a harmadik negyedévben még ott legyenek a Top 10-ben. Ne feledjük, ezek a mobilok jó ideje az első negyedévben kerülnek piacra, és mindig a premierkor a legnagyobb az érdeklődés irántuk.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)