PCW logó
PCW

Elon Musk meg sem jelent a bíróságon a Grok ügyében

|

Jelenleg több eljárás is folyik a milliárdos és cége ellen. A neki kedvező végkimenetel egyre kevésbé valószínű, de Musk semmibe veszi a folyamatot.

A francia hatóság még 2025. januárjában indított vizsgálatot Elon Musk és cége ellen, mert azt gyanították, hogy az X algoritmusán keresztül próbálták befolyásolni az akkori választásokat. Az azóta eltelt hónapokban sem az X, sem az xAI nem segített önmagán azzal, hogy a Grok holokauszttagadó tartalmakkal és deepfake pornóval több törvényt is áthágott.

Elon Musknak ezekben az ügyekben lett volna egy önkéntes meghallgatása Párizsban, de a milliárdosnak látszólag jobb dolga akadt. Az idézés ellenére nem jelent meg az ügyészségen és bár az ottani hatóságok nem nevezték meg konkrétan Muskot, a The Guardian jelentése szerint ő is az első tanúk között lett volna.

Az ügyészség egyébként megjegyezte az AFP-nek (Franciaország sajtóügynöksége) hogy függetlenül a tanúk elmaradásától, az eljárások folytatódnak tovább. Musk mellett egyébként Linda Yaccarinót is beidézték, aki már nem dolgozik az X-nél, de 2025. júliusáig annak ügyvezetője volt. Mellette több X alkalmazottat is várnak április 20. és 24. között.

A francia ügy melletet több másik is folyik éppen, melyek mind az elmúlt hónapokban indultak Musk és közösségi platformja ellen. Ezek egy része még mindig a Twitter felvásárlása körüli ármanipulációról szólnak, de közben több per is elindult a Grok kiskorúakat vetkőztető képességei miatt. Ezek egyelőre még nem zárultak le.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)