PCW logó
PCW

Elérte a magyar vízszimatoló a Holdat, de nem tartott sokáig az öröm

|

A legfrissebb információk szerint csak félsiker az Intuitive Machines küldetése.

Tegnap számoltunk be az örömhírről, miszerint a magyar Puli Space csapat Lunar Water Snooper mérőeszközei eljutottak a Hold felszínére. Akkor még úgy tűnt, hogy az Intuitive Machines által útnak indított leszállóegység rendben intézte a feladatát, de intő jel volt, hogy a cég nem tudta beazonosítani a szonda landolási helyét, sem azt, hogy milyen pozíciót foglal el (értsd: a talpára érkezett-e vagy felborult). Azonban a kommunikációs csatorna felállt, és a mérések megkezdődhettek. Néhány órával később aztán meglett a gép pozíciója is, de ezzel vége is szakadt a jó híreknek.

Kiderült ugyanis, hogy az Athena szonda sajnos az oldalára borulva fekszik egy kráterben. Ebben a helyzetben nem nyerhet elég energiát a Napból, és a -55 Celsius fokos fagyban minden akkumulátora lemerült. Ebből pedig egyesen következik, hogy bár Intuitive Machines eszköze elérte a Holdat, magyarán a küldetése első szakaszát teljesítette, a másodikat már nem tudja folytatni.

Erről nyilatkozott a Puli Space csapata is:

"Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Az Athena sajnos eldőlt leszálláskor, ezért csak nagyon korlátozottan, rövid ideig tudott működni. Öröm az ürömben, hogy ez idő alatt a Vízszimatolónk közel 40 percig működött és telemetria adatokat küldött extrém hidegben, -55°C közelében."

Ez már a második eset, hogy az Intuitive Machines eljuttatott egy szondát a Holdra, ám az a landolás után az oldalára borulva nem végezhette el minden feladatát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)