PCW logó
PCW

Drága, nehézkes, cserélhetetlen – az iFixit szétszedte a Switch 2 Pro kontrollert

|

A javíthatóság híveinek rémálma a Nintendo legújabb prémium vezérlője.

Ha valaki azt hitte, hogy a Nintendo a Switch 2 rajtjával végre odafigyel a javíthatóságra is, annak az iFixit legfrissebb videója kijózanító pofonként hat majd. A szétszerelési videóiról ismert oldal darabokra szedte a 35 ezer forintos Switch 2 Pro kontrollert szó szerint és átvitt értelemben is, amikor értékelnie kellett a látottakat, egyenesen szánalmasnak nevezte a vezérlőt. És ez még a finomabb kifejezések közé tartozik.

A kontroller szétszedése már önmagában rémálom. Mielőtt egyetlen csavart is látnánk, erővel kell letépni a ragasztószalaggal rögzített előlapi burkolatot, ami már önmagában sem túl bizalomgerjesztő. De a java csak ezután következik: mire az ember eljut a minden újratölthető kütyü sarkalatos pontjához, az akkumulátorhoz, gyakorlatilag szét kell bontani az egész belső szerkezetet - beleértve az alaplap kiszedését is.

Az iFixit azt is kifogásolta, hogy a Pro 2 még mindig a potenciométeres karokat használja, amik köztudottan hajlamosak a driftelésre, vagyis az önálló mozgásra. Igaz, moduláris kialakítást kaptak, így elméletileg egyszerűbben cserélhetők modernebb Hall-effect vagy TMR változatokra. Csakhogy mire valaki eljut a cseréig, már annyi ragasztót kellett lekaparnia a kontrollerből, hogy az összerakás szinte újabb szerszámkészletet igényel.

És mindezt 35 ezer forintért, miközben a piacon találunk nem csak olcsóbb, de funkciókban gazdagabb és javíthatóság szempontjából is barátibb alternatívák is. A Switch 2 Pro kontroller egy újabb példája annak, amikor a hosszú távú használhatóságot nem tekintették lényeges szempontnak a tervezők.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)