PCW logó
PCW

Bemutatkozott a Suzuki új elektromos autója

|

Milánóban láthatta a közönség először a Suzuki e-Vitarát, amelynek 2025-ben indul a sorozatgyártása.

Noha korábban is jelen volt már különböző piacokon elektromos autókkal a Suzuki, az e-Vitara lesz az első, amelyet globálisan fog forgalmazni. A Milánóban debütált tisztán elektromos modell alapjául a 2023-as indiai Auto Expón, majd a 2024-es Japán Mobilitási Kiállításon is megvillantott eVX koncepció szolgál, és a Suzuki új, tisztán elektromos platformjára épül.

Két változatban érkezik majd, választhatunk elsőkerék-hajtású modellt 49 vagy 61 kWh kapacitású akkumulátorral, valamint összkerékhajtású kivitelt is, 61 kWh-s akkumulátor és két független, 135 kW összteljesítményű motort találunk.

A Peugeot 2008 és a Hyundai Kona elektromos változataival versenyző SUV gyártása 2025 tavaszán veszi kezdetét Indiában a Suzuki Motor Corporation gujarati üzemében, és az első példányok várhatóan még a nyár folyamán megérkeznek a célpiacokra, ami egyelőre Indiát, Japánt és Európát jelenti, tehát Magyarországon is találkozunk majd velük. Ami az árat illeti, azt még nem hozta nyilvánosságra a gyártó, de abban biztosak lehetünk, hogy az összeg nagyobb lesz, mint amennyiért (7,8-11,9 millió forint) jelenleg Vitarát lehet venni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)