PCW logó
PCW

Az megvan, hogy mennyi iPhone-t adtak el 2007 óta?

|

Tim Cook büszkén számolt be az elképesztő mérföldkőről.

Úgy tűnik, hogy az Apple-nek eléggé bejött ez iPhone dolog, ugyanis a legújabb hivatalos bejelentésük szerint 2025 harmadik negyedévében átlépték a 3 milliárdos álomhatárt. A cégnek az első milliárdja után több mit öt év kellett, hogy elérjék a második milliárdot, de a 2-ről 4-re való ugrás már kevesebb, mint négy évükbe telt. 

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerint az iPhone sikerét az egyedi fejlesztéseik és az okos globális terjeszkedésük alapozta meg.  A következő milliárdnyi iPhone-ra már az Apple Intelligence lesz az alapja, bár a cég saját AI-jának kezdeti növekedése elég lassú a versenytársakhoz képest, a cég számos olyan lépést tett, amelyek révén a következő generációs iPhone-ok a mesterséges intelligenciát a mindennapi élet részévé tehetik.

2026-ban érkezik az új Siri, és az Apple fejlesztői eszközeinek bővítése is lehetőséget ad a mesterséges intelligencia minél szélesebb körű integrálására. Az Apple viszont Apple marad, úgyhogy a termékeire épített mesterséges intelligenciát egy zárt és biztonságos platformként akarja biztosítani és létrehozni egy olyan ökoszisztémát, amiben az eszközeik ügyesen működnek együtt az új AI-hajtotta világban is.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)