PCW logó
PCW

Az Egyesült Államok választás elé állíthat 35 országot az AI-versenyben

|

Washington 35 partnerétől várhat egyértelmű állásfoglalást.

Az Egyesült Államok arra készülhet, hogy választás elé állítsa 35 partnerországát az egyre élesebb amerikai-kínai AI-versenyben. A Reuters birtokába került külügyminisztériumi levéltervezet szerint Washington azt jelezné, hogy aki az amerikai vezetésű Pax Silica kezdeményezésben akar részt venni, az nem csatlakozhat egyidejűleg az azzal versengő kínai együttműködéshez. A levelet még nem küldték ki, dátum sincs rajta, és a Reuters szerint az sem biztos, hogy jelenlegi formájában jut el a címzettekhez. Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta a kiszivárgott belső dokumentumot.

A Pax Silica tavaly indult amerikai kezdeményezés, amely az AI-modellekhez, félvezetőkhöz és kritikus ásványi nyersanyagokhoz kapcsolódó ellátási láncok biztonságát próbálja erősíteni. Körülbelül két tucat ország csatlakozott hozzá, miközben az ennél szélesebb AI Opportunity Statementet 35 ország írta alá. A tervezett levél nekik szólna. A háttérben elsősorban az Egyesült Államok és Kína technológiai versenye áll. Hszi Csin-ping júliusban jelentette be a World Artificial Intelligence Cooperation Organization nevű kínai kezdeményezést, amely saját nemzetközi AI-együttműködési rendszer kialakítására törekszik.

A helyzetet Kazahsztán tette különösen kényessé, mivel jelenleg ez az egyetlen ismert ország, amely mindkét kezdeményezéshez csatlakozott. Ez Washington számára azért is fontos, mert Kazahsztán jelentős kritikusásvány-készletekkel rendelkezik, ezek pedig kulcsszerepet játszanak a modern chipek és más fejlett technológiák gyártásában.

A levéltervezet Kínát ugyan nem nevezi meg közvetlenül, de azt egyértelművé teszi, hogy Washington szerint a Pax Silica-tagság nem egyeztethető össze olyan más kezdeményezésekkel, amelyek céljai ütköznek az amerikai együttműködésével. A kínai washingtoni nagykövetség a Reutersnek azt közölte, hogy ellenzi a kereskedelmi és technológiai kérdések politikai eszközként való kezelését, és szerintük az ilyen lépések hátráltatják az AI globális fejlődését.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)