PCW logó
PCW

A Meta bevallotta, hogy az AI ügynöke feltört egy másik céget

|

Néhány héten belül ez már a negyedik hasonló eset, három incidens mögött pedig ugyanannak a tesztlabornak a hibája állt.

A Meta megerősítette, hogy egyik AI-modellje egy kiberbiztonsági teszt során hozzáfért egy másik vállalat valódi rendszeréhez. A tesztet az Irregular nevű külsős biztonsági labor végezte, a Meta pedig egyelőre annyit közölt a BBC-vel, hogy az incidenst a tesztkörnyezet hibás beállítása tette lehetővé. 

Az Irregular szerint ugyanarról a tesztkörnyezeti problémáról van szó, ami miatt az Anthropic három különböző Claude-modellje is valódi szervezetek rendszereibe jutott be. A modelleknek azt mondták, hogy egy internettől elzárt szimulációban dolgoznak, a hibás konfiguráció miatt azonban mégis elérték a nyílt internetet. Az ott talált valódi rendszereket a gyakorlat részének tekintették, majd gyenge jelszavakat és védelem nélküli végpontokat kihasználva három szervezet infrastruktúrájához fértek hozzá.

Az OpenAI néhány nappal korábban szintén beszámolt egy Irregularnél történt incidensről, itt az volt a baj, hogy a tesztben szereplő fiktív célpont neve véletlenül egy valódi webcímmel egyezett meg, a modell pedig az engedély nélkül elérhető internetkapcsolaton keresztül megtámadta az oldalt.

Ennél lényegesen súlyosabb - és aggasztóbb - volt az OpenAI és a Hugging Face júliusi esete, ahol a modellek nem kaptak közvetlen internet-hozzáférést, hanem egy korábban ismeretlen sérülékenységet kihasználva maguk találtak kiutat az elszigetelt környezetből. Ezután behatoltak a Hugging Face éles infrastruktúrájába, hogy megszerezzék egy kiberbiztonsági teszt megoldásait.

Ez még nem a Skynet, mert ezekben a tesztekben több szokásos biztonsági szűrőt is kikapcsoltak, az internet-hozzáférést pedig részben szándékosan, részben pedig jó öreg emberi hibából adódóan engedélyezték. Szóval a modellek nem öntudatra ébredt mesterséges intelligenciaként fordultak az alkotóik ellen, hanem a céljaikat makacsul követve lépték át pontatlanul kijelölt vagy legalábbis rosszul védett határokat. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)