PCW logó
PCW

A marsi por halálos lehet, jelentősen megnehezítheti a jövőbeli missziókat

|

A helyzetet az orvosi segítségnyújtás lassúsága is bonyolítja.

Amikor az Apollo lefolytatta a Holdra tartó misszióját, kiderült, hogy az űrhajósok érintkezése a holdporra keresztelt anyaggal komoly veszélyt jelent. A por ráragadt a szkafanderekre, beszivárgott a holdkompba, és szemfolyást, köhögést és torokirritációt okozott az érintetteknek. Az azóta megjelent orvosi tanulmányok szerint a hosszan tartó érintkezés krónikus egészségügyi gondokat okozhat. A marsi por pedig még ennél is veszélyesebb lehet.

A The Guardian jelentése szerint a marsi por nem olyan éles, mint a holdpor, de szintén hozzátapad mindenhez. Az emberi hajszálak szélességének 4 százalékával megegyező részecskék behatolhatnak a tüdőbe, onnan pedig a véráramba. A porban lévő szilícium-dioxid, gipsz és fémek életveszélyes problémákat okozhatnak.

A GeoHealth folyóirata most arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövőbeli missziók miatt alaposan ki kell vizsgálni a por jelentette veszélyeket, és megtalálni a megfelelő védelmi mechanizmusokat. A Föld és a Mars közti kommunikáció 40 perces késéssel történik, így az orvosi segítségnyújtás egy lassú folyamat. A megelőzés itt a megoldás, amit szűrökkel, öntisztító űrruhákkal és elektrosztatikus taszítóeszközökkel lehetne megoldani. Meglátjuk, hogy mit találnak ki majd a problémára.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)