PCW logó
PCW

145 millió forintot szerzett vissza a Claude annak a srácnak, aki betépve változtatta meg a kripótárcájának jelszavát

|

5 bitcoin volt ebben a walletben, amihez évek óta hiába próbált hozzájutni.

Schrödinger bitcoin-tulajdonosa több mint 11 év után a mesterséges intelligencia segítségével jutott hozzá elveszett kriptovagyonához, ami ma nagyjából 145 millió forintot ér. A férfi még évekkel ezelőtt, betépve változtatta meg a jelszavát, majd teljesen elfelejtette azt, így elveszítette hozzáférését a tárcájához.

A történet szerint néhány hete talált egy régi emlékeztetőt, amely részben kapcsolódott az akkori jelszóhoz, ezért végső elkeseredésében a Claude nevű AI-modellhez fordult és gyakorlatilag feltöltötte neki a teljes régi egyetemi számítógépének tartalmát.

Az áttörést egy 2019 decemberéből származó régi wallet-fájl hozta meg, amit az AI azonosított kulcsfontosságú elemként. Ebben voltak azok a privát kulcsok, amelyek hozzáférést biztosítottak a Blockchain.com tárcához, benne 5 bitcoinnal. A férfi még 2015-ben vásárolta ezeket, amikor egy bitcoin körülbelül 250 dollárt, vagyis akkori árfolyamon nagyjából 70-75 ezer forintot ért.

A srác eddig egy btcrecover nevű nyílt forráskódú helyreállító eszközzel próbálkozott, és állítása szerint körülbelül 3,5 billió jelszókombinációt tesztelt sikertelenül.

Az AI végül észrevett egy hibát a konfigurációban, miszerint a rendszer eddig rosszul kombinálta a kulcsokat és a lehetséges jelszavakat. Miután ezt kijavították, sikerült visszafejteni a tárcát.

A most visszaszerzett 5 bitcoin jelenlegi árfolyamon közel 145 millió forintot ér.

Jó tudni, hogy az AI tényleg hasznos tud lenni, mert egyelőre legtöbbször inkább a végtelenül káros vagy morálisan problémás hatásairól hallunk.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)