Hirdetés

Így tért vissza iOS-re a Fortnite

|

Ugyan az Apple még nem engedte vissza az App Store-ba az Epic sikerjátékát, van egy módszer, amivel rövid ideig iOS-en is pöröghet a Fortnite.

Hirdetés

Már nagyjából másfél éve, 2020 augusztusa óta nem éri el az iOS-felhasználók rendkívül fontos piacát az Epic a Fortnite-tal, köszönhetően az App Store pénzügyi kialakítása elleni lázadásuknak. Ugyan tavaly szeptemberben ítélet született a konfliktusból kiinduló perben, az ellen fellebbezett mindkét fél, így továbbra is a népszerű battle royale nélkül maradtak például azok, akik iPhone-on játszanak. Most viszont egy alternatív megoldással ők is felülhetnek a battle busra.

A GeForce Now üzemeltetői ugyanis egy izgalmas bétatesztet tartanak, aminek a keretében a Fortnite is játszható a szolgáltatáson keresztül, ami Androidon dedikált alkalmazás, iOS-en pedig a Safari böngésző segítségével elérhető.

Hirdetés

Az Nvidia a bétán keresztül két dolgot is szeretne kipróbálni streaming szolgáltatása kapcsán, egyfelől, hogy mennyi játékos terhelését bírják a szervereik, másfelől, hogy milyen jól működik az érintőképernyős irányításra kifejlesztett megoldásuk. Erre pedig a Fortnite-nál kevés jobb jelölt lenne, a battle royale elképesztő népszerűségét ismerve az sem meglepő, hogy várólistára kell feliratkoznia annak, aki szeretne részt venni a tesztben.

Ez abban is segít az Nvidiának, hogy a várhatóan nem kevés érdeklődőt ne egyszerre, hanem hullámokban engedjék rá a GeForce Now szervereire. A streaming szolgáltatás kínálatába egyébként a Fortnite bétája mellett csütörtökön négy új játék is bekerült, ezek az alábbiak.

  • The Anacrusis (új megjelenés, január 13-tól játszható)
  • Supraland Six Inches Under (Új megjelenés, január 14-től játszható)
  • Galactic Civilizations 3 (ingyenes Epic Games Store-on, január 13 és 20 között)
  • Ready or Not (Steam)
A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)