Hirdetés

Véget ért a Fekete Párduc folytatásának forgatása

|

Úgy tűnik, hogy végre minden a terv szerint halad a Fekete párduc 2 esetében.

Hirdetés

Nemcsak Doctor Strange és Thor érkezik idén új fejezettel, hanem Fekete Párduc is a Mindörökké Vakanda képében, amelyről nemrég a stábtagok árulták el a közösségi médiában, hogy befejeződött a forgatása. Az első rész elsöprő sikere óta nyilvánvaló, hogy folytatást kap a történet, amit már 2018-ban elkezdtek előkészíteni a Marvelnél, ám az elmúlt években nem várt nehézségek gördültek a produkció elé.

Hirdetés

Először a COVID-19 borította fel az ütemtervet, majd Chadwick Boseman 2020-ban bekövetkezett tragikus halála miatt egy jó ideig kétségessé vált az egész film sorsa is, hiszen a főszereplőjét vesztette el a franchise. A Marvel Studios végül úgy döntött, hogy nem castingolják újra T'Challát, és Ryan Coogler rendezőre bízták a forgatókönyv átdolgozását, hogy jobban összpontosítson más, korábban megismert karakterekre, mint például Shurira (Letitia Wright), Okoye-ra (Danai Gurira) és M'Bakura (Winston Duke).

A forgatás végül 2021 júniusának végén kezdődött meg annak ellenére, hogy a végleges forgatókönyv még nem készült el. Pár hónappal később azonban jött az újabb bonyodalom: Letitia Wright sérülést szenvedett el a munkálatok során, ami miatt hetekre le kellett állnia a produkciónak. Egy ideig tudtak még nélküle forgatni, ám hamar kiderült a sérülésről, hogy súlyosabb, mint gondolták, ezért több mint két hónapig szünetelt a produkció. 

Most azonban úgy tűnik minden a tervek szerint halad, különböző stábtagok közösségi médiás beszámolói alapján ugyanis befejeződött a Fekete Párduc 2 forgatása, és ha nem jön közbe semmi, akkor 2022. november 10-én nézhetjük is a végeredményt a hazai mozikban. Ti várjátok már a filmet?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)