Hirdetés

Guy Fawkes-maszkokat elő! V mint vérbosszú sorozatot készít az HBO

|

Az ikonikus képregény története új életre kel a DC Studios és az HBO közös fejlesztésében.

Hirdetés

Húsz év után ismét előkerül a legendás Guy Fawkes-maszk, ugyanis az HBO sorozatadaptációt készít az Alan Moore és David Lloyd nevével fémjelzett V mint vérbosszú (V for Vendetta) képregényből. A projekt jelenleg fejlesztési fázisban van, és ha minden a tervek szerint halad, az ikonikus disztópia a televízió képernyőin is újjászülethet. A Variety értesülései szerint Pete Jackson (Somewhere Boy) írja a forgatókönyvet, míg a vezető produceri posztokat a DC Studios fejesei, James Gunn és Peter Safran vállalták. A produkcióban részt vesz Ben Stephenson (Poison Pen) és Leanne Klein (Wall to Wall Media) is, a gyártást pedig a Warner Bros. Television végzi.

A történet természetesen marad a régi, tehát a közeljövő diktatórikus Nagy-Britanniájába repíti majd a nézőket, ahol a Norsefire nevű fasiszta párt uralkodik. A központi figura, az álarcos anarchista V ezúttal is az elnyomó rendszer megdöntésére tör, miközben egy fiatal nő, Evey Hammond is az oldalára áll - miután V megmenti őt a titkosrendőrség karmaiból. Bár a sorozat még nem kapott hivatalosan zöld utat, az ugyanazon anyavállalathoz tartozó HBO és a DC korábbi együttműködései alapján minden esély megvan rá, hogy a V mint vérbosszú projekt révbe érjen, és ez legyen a következő nagy dobásuk.

Hirdetés

Az HBO az utóbbi években sikerrel vitte képernyőre a DC univerzum több élőszereplős projektjét. A Pingvin, amely Matt Reeves Batman filmjének folytatásaként készült, kilenc Emmy-díjat is bezsebelt, és már készül a következő DC-sorozat, a Lanterns, amely Hal Jordan és John Stewart Zöld Lámpásokat állítja középpontba.

A V mint vérbosszúnak nem ez lesz az első feldolgozása. A 2005-ös filmben Hugo Weaving és Natalie Portman alakították a főszerepeket, a forgatókönyvet a Wachowski-testvérek írták, a rendezői székben pedig James McTeigue ült. A film több mint 130 millió dollárt termelt világszerte, és máig kultikus státuszt élvez - olyannyira, hogy a Warner Bros. 2026 novemberében ismét mozikba küldi a huszadik évforduló alkalmából.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)